Szerdán főműsoridőben (lapzártánk után, magyar idő szerint csütörtök hajnali háromkor) ismertette az amerikai elnök új iraki stratégiáját, amelynek részleteiről már sok információ szivárgott ki az utóbbi hetekben.
Eszerint növelik az amerikai megszálló csapatok létszámát, 21500 katonát küldenek Irakba az ott állomásozó 132 ezer fős egység kiegészítésére – közölte tegnap Dan Bartlett elnöki tanácsadó. Feladatuk Bagdad pacifikálása lesz; a fővárosban tisztogató csapatokat „lazábban fogják majd” a hatékonyság növelése érdekében; novemberre az ország összes tartományának ellenőrzését átadják az iraki erőknek. A beszédet úgy állították össze, hogy abban Bush az irakiak felelősségére hívja fel a figyelmet, és egyben leszögezi: az amerikaiak nem maradnak örökre Irakban. Kormány-tisztségviselők arra mindenesetre felhívták a figyelmet, hogy ősszel még nem vonulnak ki az országból.
A bagdadi műveletekre Nuri al-Maliki iraki kormányfő is csapatokat csoportosít át. Az iraki katonákat főként azokban a síita kerületekben vetik majd be, ahol Muktada asz-Szadr hitszónok hívei és fegyveresei, a Mahdi Hadsereg tevékenykedik. Bár sokan őket tartják felelősnek a szunniták elleni mészárlásokért, ami a polgárháborús helyzethez vezetett, al-Maliki eddig azért nem lépett fel ellenük, mert számított politikai támogatásukra.
A demokrata párt azt tervezi, hogy a törvényhozásban igyekszik útját állni a csapaterősítésnek.

Meghalt a kisfiú, akit agyevő amőba támadott meg a párkányi fürdőben