A kiadvány és a www.hazugsagara.info weboldal többek között a gázáremelésre, a megszűnő gázár-kompenzációra, valamint a tandíj, a vizitdíj és az ágydíj bevezetésére hívja fel a figyelmet. A kampányban elsősorban arról beszélnek, hogy az MSZP és az SZDSZ nem ezt ígérte tavasszal.
Pokorni Zoltán elmondta: reformok egyáltalán nem történnek az országban. Példaként említette a felsőoktatási tandíjat. – Először azt ígérték, hogy nem lesz tandíj. Aztán amikor elhatározták, hogy lesz, akkor az mondták, hogy az az egyetemek pluszbevételét képezi majd. Végül kiderült, hogy az automatikus normatív támogatást felfüggesztik, tehát az intézmények a fenntartásra és nem a fejlesztésre költik a pénzt. Ráadásul már arról sincs szó, hogy a legjobban tanuló 15 százaléknak nem kell fizetnie.
A hazugság ára című kiadvány szerint átlagosan minden magyar állampolgárnak 178 237 forintot kell fizetnie 2007-ben. Az adatok – mint Pokorni közölte – a Központi Statisztikai Hivatal és a minisztériumok közlésein alapulnak.
A szórólapban az is szerepel, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány 60 milliárd forintot költ új luxus kormányzati negyedre. „Ez az összeg elegendő lenne a teljes gázár-kompenzációra” – áll a tájékoztató anyagban. Mint ahogyan az is, hogy a kormány éppen annyit – húszmilliárdot – fordít saját reklámozására, mint amennyit a kórházi ágy- és vizitdíjból kíván beszedni.
A füzet hátlapján – attól függően, hogy melyik megyében osztják majd ki – a helyi szocialista és a szabad demokrata képviselők neve és fotói szerepelnek, azzal a megállapítással, hogy a Országgyűlésben az adott megye minden kormánypárti képviselője megszavazta a vizitdíjat, a tandíjat, a gázáremelést és az adóemeléseket. „Gyurcsány Ferenc mellett ők döntöttek arról, hogy Ön és családja viselje az MSZP–SZDSZ által okozott pénzügyi válság terheit” – olvasható a kormánypolitikusok fotói felett.
Az MSZP parlamenti frakciója közleményében ezt írja: „A Fidesz nem a problémákat, a kihívásokat akarja legyőzni, hanem a vele szemben állókat. Nem használni akar az országnak, csak ártani a kormánynak” – áll a közleményben. „Mi lesz a következő lépés: vérdíjat tűznek ki a reformpártiak fejére?” – teszi fel a kérdést a képviselőcsoport. A szocialisták dokumentuma ismét a szélsőjobb és a Fidesz között von párhuzamot: „Megyére lebontott feketelistát állítottak össze azoknak a kormánypárti képviselőknek a nevéből, akik megszavazták a reformintézkedéseket. Egyenes folytatásaként annak, amikor az őszi rendbontások ügyében ítélkező bírák neveit tették közre és továbbították a Fideszhez közeli és a velük szimpatizáló szélsőjobboldali szervezetek”. „Ez a lista valójában nem más, mint a felelősséget vállaló politikusok névsora” – áll az MSZP közleményében.

Magyar Péter trükközik, manipulál, miközben a „szektásokat” azzal eteti, hogy tisztességes