A gazdákon spórolnak?

Nánási Tamás
2007. 01. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tartja be a kormány az Országgyűlés határozatát. Hiába kötelezte a törvényhozás a mindenkori kabinetet arra, hogy az uniós területalapú támogatások mellé fizesse ki a nemzeti kasszából a Brüsszelből folyósított apanázs harminc százalékát, idén ennél 25 milliárd forinttal kevesebb jut az agrárköltségvetésből a termelőknek – jelentette ki lapunknak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke. – A szükséges 103 milliárd forint helyett csak 78 milliárd forintot kapnak majd kézhez az uniós területalapú támogatás nemzeti kiegészítéseként a következő időszakban a termelők – jelentette ki lapunknak Jakab István. – A helyzetet súlyosbítja, hogy a most kifizetendő alacsonyabb összeg még 2006-os támogatásnak számít, amit a 2007-es költségvetés terhére folyósítanak. Az agrártárca évek óta mintegy 100-150 milliárd forint áthúzódó kiadást tol maga előtt, lényegében ennyivel tartozik a termelőknek.
Az országgyűlési határozat nem kötelezi az agrártárcát arra, hogy kifizesse a harminc százalékot, csak ennek lehetőséget rögzíti – állapította meg lapunk érdeklődésére Dékány András. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szóvivője leszögezte: tény, hogy 25 milliárd forinttal kevesebb lesz a kifizetés, ami amiatt van, hogy 2005-ben közel 160 milliárd forintot fizetett ki a termelőknek az intervenció keretében felvásárolt gabonáért az agrárköltségvetés. A szóvivő állítja, az érdekvédelmi szervezetek egyetértettek abban, hogy a tervezettnél nagyobb intervenciós kiadásért cserébe a nemzeti önrészt kell lefaragni.
A hazai támogatási vita közepette borús jövőt jelez a magyar termelők számára Mariann Fischer Boel, az unió agrár- és vidékfejlesztési biztosának nyilatkozata, aki a Financial Timesnak a napokban elmondta: az uniós gazdálkodók többségének kiegészítő megélhetési forrásról is kell majd gondoskodnia, hogy túlélje az elkövetkezendő évtizedet. A dán biztos radikális változásokat jelzett, amelyek előreláthatóan 45 milliárd eurós költségvetési forráscsökkenést jelentenek majd 2013-tól az agrárszektor számára.
– Mindenki tisztában van azzal, hogy kevesebb pénz áll majd rendelkezésre, itt az idő, hogy a tagországok felkészüljenek a változásokra – hangsúlyozta Fischer Boel, aki szerint növekszik majd a félállásban dolgozó gazdák száma. Az agrárügyi biztos úgy látja: a bevezetendő reformok érintik a kukorica, a gyümölcs, a zöldség és a bor piacát.
A gazdakörök vezetője, Jakab István szerint e bejelentésből is látható: a hazai agrárkormányzat nem készült fel az uniós változásokra, hiszen már régen szót kellett volna emelnie a brüsszeli tervek ellen, a magyar termelők védelmében. Az FVM szóvivője ezzel szemben úgy látja, kemény harcot vív a hazai pozíciók megtartása érdekében odakint a magyar agrárdiplomácia.
– Hazánk célja, hogy negyven százalékkal növelje a mezőgazdasági termelést. Erről nem kívánunk lemondani, és igénybe kívánunk venni minden uniós lehetőséget – állapította meg Dékány András, az FVM szóvivője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.