Ismét növekedéssel zárt a BUX tavaly. A magyar indikátor 19,5 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az esztendő utolsó kereskedési napján, december 29-én a BUX 24 844 ponton állt, 4060 ponttal magasabban, mint 2005 december végén. Tavalyelőtt egyébként 41 százalékkal nőtt a BUX értéke. Az index eddigi legmagasabb záróértékét 2006. május 5-én érte el, ekkor 25 415,64 ponton állt. A részvénypiaci forgalom az MTI–Eco számításai szerint tavaly 4830 milliárd forintot tett ki. A napi átlagos részvényforgalom – a 2005-ben mért 17,8 milliárd forintról – 2006-ban 25,7 milliárd forintra nőtt. A piaci növekedés hátterében a BÉT értékelése szerint egyrészt a tőzsdei cégek folyamatosan emelkedő jövedelmezősége áll, ami stabil alapot teremtett az áremelkedéshez. Másrészt a kedvező nemzetközi befektetői klímának köszönhetően a kelet-közép-európai térség továbbra is hangsúlyos szerepet kapott a külföldi intézményi befektetők portfóliójában.
A vezető papírok közül az OTP – felülteljesítve a BUX növekedését – 25,6 százalékkal drágult 2006-ban. A Mol árfolyama 8,3 százalékkal, a Magyar Telekomé 10,8 százalékkal emelkedett egy év alatt. A gyógyszerszektort sújtó kormányzati intézkedések ellenére – amelyeknek nagy része az idén lesz érzékelhető – jól teljesítettek a gyógyszeripari részvények. A Richter árfolyama 13,4 százalékkal, az Egisé 16,8 százalékkal nőtt 2006-ban. A blue chip papírok teljesítményét jelentősen meghaladta a kis és a közepes kapitalizációjú részvények hozama, amelyek teljesítményét a Bumix index 43,3 százalékos éves növekedése mutatja. A Bumix 2533 ponton zárta 2006-ot, 765 ponttal magasabban a 2005 végén jegyzett értékénél.
A tőzsdén forgó tőke értéke – kapitalizációja – egy év alatt kétezermilliárd forinttal nőtt, meghaladta a 18 ezer milliárd forintot. A teljes piaci kapitalizáció 51 százalékát az államkötvények és a kincstárjegyek adják, a részvények piaci árfolyamértéke a tőzsdei kapitalizáció 41 százalékát teszi ki. A kapitalizáció növekedése teljes egészében árfolyam-emelkedésből származik. A három új részvény – Bookline, Graphisoft Park, TvNetWork – bevezetése nem kompenzálta a hat részvénykibocsátó távozását a tőzsdéről. Tavaly az Antenna Hungária, a Domus, a Hungagent, a Globus, a Skoglund és a Démász hagyta el a tőzsde parkettjét.
Mi várható az idén? Tőzsdei elemzők szerint a részvényforgalom tovább növekedhet, a kivezetések és a bevezetések száma majdnem azonos lehet a 2007. évben. A BorsodChem, a Graphisoft, esetleg még az Inter-Európa Bank papírjai várhatóan az év első negyedében távoznak a magyar parkettről. Az elemzők a lehetséges tőzsdei bevezetések között említik az Orco Group ingatlanfejlesztő társaságot. A TriGránit megjelenéséről a döntés csak a második fél év során várható. A részvények várható növekedéséről több szakember is úgy nyilatkozott, hogy továbbra is a kis forgalmú papírok árának emelkedése várható. Tavaly a Bumix növekedése kiugróan magas volt.

Galambos Lajos lenyúlt félmilliója sokkolta az országot