Egyre több a kérdőjel Alekszandr Litvinyenko meggyilkolt egykori orosz titkos ügynök olasz kapcsolatai, illetve a KGB és egyes olasz politikusok régebbi viszonyát firtató parlamenti bizottság tevékenysége körül. Mario Scaramellát – aki megmérgezése napján találkozott a volt kémmel, és vélhetően olasz baloldali személyeket lejárató információkat vásárolt a meggyilkolt titkos ügynöktől – még karácsony előtt letartóztatták, míg a KGB olaszországi tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottság munkájának átvizsgálását egy újabb bizottságra bízták.
Egyre valószínűbb, hogy a megmérgezése napján Litvinyenkóval találkozó Mario Scaramella olasz üzletember karácsonyi letartóztatásával az ügyben igazán fontos információk szőnyeg alá söprésére került sor. A felszínen egy igazi olasz életművész bukásának vagyunk szemtanúi.
Az önjelölt szakértő Scaramella saját bevallása szerint professzor több egyetemen is, ahol azonban nem tudnak róla, nemzetbiztonsági szakértő, de feltételezhetően hamis információkkal látta el az olasz parlament Mitrohin-bizottságát, és most többek között hivatali titokkal való visszaélésért börtönben ül. Az egykori bizottsági tanácsadó magát környezetvédelmi szakembernek is kiadta, állítása szerint fontos nemzetközi projektekben vett részt, ám most a hulladékbizniszre (is) szakosodott nápolyi camorrával feltételezhető kapcsolatairól faggatják a rendőrök. Scaramella állításai közül egy azonban biztosan igaz: az önmagát üzletembernek is bemutató álszakértő az ügyészség szerint illegális fegyverkereskedelemmel is foglalkozott, és vélhetően adta-vette az egykori titkos ügynököktől származó információkat. A 36 éves ügyvéd-életművészre akkor irányult figyelem, amikor kiderült, ő is találkozott Alekszandr Litvinyenkóval egy londoni szusibárban megmérgezésének napján, tavaly november elsején. A Scotland Yard kizárta szerepét a gyilkosságban, sőt, Scaramella szervezetében is kimutatták a polóniumot. A már-már temetkező, saját állítása szerint a halálos dózis ötszörösét belélegző Scaramella azonban váratlan gyorsasággal felépült, és hazatért Nápolyba a karácsonyi ünnepekre. Ezúttal azonban rosszul döntött.
Ahogy a British Airways járata leszállt a capodichinói reptéren, az egykori tanácsadót az olasz titkosszolgálat emberei letartóztatták illegális fegyverkereskedelem, hivatali titkok megsértése és rágalmazás miatt. Jelenleg egy római börtönben, teljesen elszigetelve morzsolgatja a napokat, még az ételeit is külön ellenőrzik, aminek elvileg örülhetne is, mivel állítólag több alkalommal is merényletet kíséreltek meg személye ellen.
A Scaramella-üggyé zsugorodott olasz kémbotrányban eközben egyre inkább elsikkad a lényeg, vagyis, hogy a baloldali politikusok volt KGB-s kapcsolatairól adatokat így vagy úgy gyűjtő üzletember valójában kikről mit tudott meg, és ezt vajon tudja-e bizonyítani is.
A 2002-ben életre hívott Mitrohin-bizottság egykori tanácsadója ugyanis évek óta állítja, amit eddig csak rebesgettek, miszerint több baloldali politikus, például Romano Prodi kormányfő és Massimo D’Alema külügyminiszter is a KGB kapcsolatai lehettek. Az összes megvádolt személy légből kapott hazugságnak nevezte Scaramella vádjait, egyedül a bizottság egykori elnöke, Paolo Guzzanti állt ki volt tanácsosa mellett, akiről ugyanakkor kiderült, hogy valószínűleg több titkosszolgálattal is üzletelhetett.
A következő időzített meglepetést az jelentette, amikor Litvinyenko halálával párhuzamosan olyan lehallgatási jegyzőkönyvek kerültek ki rejtélyes módon az olasz sajtóhoz, amelyek Guzzanti és Scaramella telefonbeszélgetéseiből idéztek részleteket, bizonyítva, hogy a két ember elsődleges célja Prodi lejáratása volt.
A történet újabb érdekes fordulatot vett, amikor néhány nappal később, december ötödikén az exkommunista D’Alema gyors látogatást tett Moszkvában Putyin elnöknél, akit biztosított arról, hogy a kémügy kiderítéséhez minden segítséget megadnak. Szintén furcsa egybeesés lehet, hogy Litvinyenko megmérgezése után három héttel Prodi hirtelen felmentette állásából a három legfontosabb olasz titkosszolgálati vezetőt, közöttük Nicoló Pollarit, a katonai hírszerzés (SISMI) fejét. Pollari előzőleg tisztázta magát az úgynevezett Niger-gate-botrányban, amely az iraki invázió megindításához alapot jelentő állítólagos nigériai uránvásárlást bizonyítani hivatott iratok meghamisítása miatt robbant ki. Felmentésének hivatalos indoka azonban a titkosszolgálatok háttérben folyó csatájára enged következtetni. A SISMI-vezetőnek a milánói imám, Abu Omar 2003-as elrablásában való hallgatólagos részvételét rótták fel most, évekkel az események után. A vallási vezető milánói foglyul ejtését és Egyiptomba hurcolását bizonyítottan CIA-ügynökök hajtották végre, akik ellen jelenleg is hivatalos elfogatóparancs van érvényben.

Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt