A miniszter hüvelykujja

Némely napilap tegnap megírta: mégsem szűnik meg a svábhegyi tüdőgyógyintézet. Nos, a hír ebben a formában nem igaz. Sőt, a kitűnő fekvésű, panorámás, jó állapotú épületegyüttes nyolcvan százalékát már biztosan elorozza a Molnár-tárca. Az egészségügy-miniszter a kórház kitartó lobbitevékenységének eredményeképpen azonban megígérte, hogy megfontolja, meghagyjon-e két épületet, melyekben Európa-szerte ritka, Magyarországon pedig egyedülálló tevékenység folyik: allergiás és asztmás gyerekek gyógyítása, speciális vizsgálata és szanatóriumi kezelése. Molnár doktor azt kívánja megvizsgálni, mennyire „költséghatékony” a Svábhegyen hagyni a gyerekszanatóriumot. Ha nem az, át kell költöztetni a betegeket a Madarász utcai gyermekklinikára. Plazák és forgalmas főútvonalak közé.
A kórház lobbicsoportja elkészíttetett egy szakmai anyagot, amely szerint akkor jár jobban az állam, ha nem költözteti el az intézményt. Molnár Lajos nyolcadikán válaszol rá. Biztos vagyok benne, hogy sem a miniszter, sem az oldalán díszlő politikai komisszár, Horváth Ágnes nem tartotta még a kezében asztmarohamtól vergődő, fuldokló, elkékült szájú gyerekét. Rögtön elfelejtették volna azt a szót, hogy költséghatékony. Magyarországon a gyermekasztma népbetegségnek számít, az allergia nemkülönben, az utóbbi években újra feltűnt a tbc is. A betegek száma évről évre nő, a svábhegyi kórház pedig országos központként működik, tehát Szabolcs és Győr-Sopron megyéből éppúgy odaviszik gyerekeiket a szülők, mint Budapestről. Leginkább a szociálisan elmaradott területeken, sokszor ipari övezeti lakótelepek füstjében élő gyerekek szorulnak a szanatóriumi kezelésre.
Horváth Ágnes rendszerint úgy nyilatkozik, mintha nem egy politikai pozícióba került orvos, hanem a gyógyszergyártó lobbi erős embere volna. A tévében az asztma kezelése és a jó levegő közti összefüggést firtató kérdésre kijelentette: „Vannak már erre kitűnő gyógyszerek.” Ugyanez a hölgy lelkesen dolgozott azért, hogy számos gyógykészítmény kikerüljön a gyógyszerészszakma kontrollja alól – egy olyan országban, ahol a nem megfelelően alkalmazott orvosságok miatt évente százak halnak meg, és ezrek szorulnak kórházi ellátásra. Ha vetünk egy pillantást a gyógyszertáron kívül beszerezhető medicinák új listájára, látjuk például, hogy szerepel rajta néhány paracetamolkészítmény is; ugyanakkor csak a Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiai osztályán évente félszáz beteget kezelnek paracetamolmérgezéssel. Az ezután élelmiszerboltokban is kapható, bélműködésre ható Smecta ismertetőjén pedig ez áll: „Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét a jelenleg vagy nemrégiben szedett egyéb gyógyszereiről.” Eljött az ideje, hogy a betegek a benzinkutassal vagy a pénztárosnővel konzultáljanak a kockázatokról és mellékhatásokról. A mérgezések száma emelkedni fog – igaz, valaki számára ez is költséghatékony.
Valóban léteznek gyógyszerek az asztma kezelésére is: szteroidok, amelyek huzamos szedés mellett súlyos mellékhatásokat okozhatnak. A világ normális részén arra törekszik az egészségügy, hogy a lehető legkisebb mértékben és ideig kelljen alkalmazni őket, főleg gyerekek esetén. Azt pedig mindenki tudja, hogy a tiszta hegyi levegő nem holmi idejétmúlt természetgyógyászati praktika, hanem a gyógyulás egyik feltétele. Ráadásul gazdaságos is – igaz, csak a betegeknek.
Az orvosoknak és a pácienseknek valóban nincs hova hátrálniuk. Állnak a falnál, várnak a sortűzre. Vagy a kegyelemre. Felfelé vagy lefelé mutat a miniszter hüvelykujja hétfőn?