Többek között hűtlen kezelés, illetve sikkasztás elkövetésének gyanúja miatt folyik büntetőeljárás az OCÖ költségtérítési elszámolásaival, valamint egy kríziskeret felhasználásával kapcsolatban. Amint azt Liskány Csabától, a BRFK gazdaságvédelmi főosztályának alosztályvezetőjétől megtudtuk, a 2003-as, 2004-es, 2005-ös időszakra terjed ki a több millió forintról szóló – immár a végéhez közeledő – nyomozás. Csakhogy a napokban a rendőrség elkülönített egy további eljárást, amely a számvitel rendjének megsértése bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt zajlik ismeretlen tettes ellen. Szintén új fejlemény: immár befolyással való üzérkedés gyanúja miatt is nyomozzák a cigány képviselő-testülettel kapcsolatba hozható személyek tevékenységét – tudtuk meg Liskány Csaba őrnagytól.
A feljelentő Farkas Antal képviselő – a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége (CSZOSZ) elnökhelyettese – azt állította: Kolompár Orbán OCÖ-elnök szűk köréhez tartozó képviselők törvénytelenül úti előlegeket vettek fel, s ezekkel nem számoltak el. Szerinte a tucatnyi érintett mindegyike az OCÖ-elnök csapatának, a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) a tagja. A roma önkormányzat némely vezetője Farkas szerint bizonyos különkeretekhez is törvénytelenül nyúlt. Azt is hangoztatta: a befolyással üzérkedés egy roma vállalkozók számára kiírt pályázattal függ össze. Kolompár Orbán munkatársunkkal azt közölte, az ügyről semmiféle információja nincs, ezért nem kíván nyilatkozni.
Az új országos kisebbségi önkormányzatokat március 4-én választják. A voksolás közeledtével a cigány politikai közélet átpolarizálódott. Az MCF-fel szövetségre lépett az a – Horváth Aladár és Dancs Mihály által fémjelzett – Roma Polgárjogi Mozgalom, amely eddig Kolompárék ellenfeleként viselkedett. A mostani OCÖ-elnök szövetségese lett az eddig szintén ellenzéki Dógi János CSZOSZ-elnök is. Helyettese, Farkas Antal azonban névrokona, a Farkas Flórián vezette Lungo Drom mögé állt sokadmagával, ahogyan a EURIFE nevű szervezet több prominense is.

Kitüntették a Jeszenszky házaspárt megmentő férfit