A túlélés költségvetése az idei

2007. 01. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csináljatok csodát! – kérte Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke Lányi Andrást, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport-szakállamtitkárságának főosztályvezetőjét azon a tegnapi megbeszélésen, amelyen a sportszféra minden vezető szerve (állami irányítás, köztestületek, szakszövetségek) képviseltette magát. – Csináljunk csodát! – válaszolt Lányi, aki a több mint kétórás, 2007-es sportköltségvetésről szóló tárgyalás végén így sóhajtott fel: „Rosszabbra számítottam!” Az egykori válogatott teniszezőre dupla teher nehezedett, hiszen a kényes kérdések záporát a szabadságát töltő Elbert Gábor szakállamtitkár helyett kellett állnia.
Mivel a tanácskozást a MOB kezdeményezte, Schmitt Pál elemzése nyitotta az eseményt. Ismertette, hogy a legutóbbi olimpia előtti évben, 2003-ban 2,3 milliárd forint jutott a közvetlen ötkarikás felkészülésre, idén viszont csak 1,5. Ez úgy jött ki, hogy a köztestületek a felosztásnál megegyeztek 1,7 milliárdban, ezt a szakállamtitkárság háromszázmillióval csökkentette, majd százzal „viszszanövelte”. A 2007-es költségvetés tartalmaz egy ötszázmilliós külön olimpiai tételt, a versenysportnak bő 1,9 milliárd jut, ez összesen 2,437 milliárd. A tavalyi összeg, 2,14 milliárd volt, kiegészítve hatszázmilliós egyszeri programtámogatással, ez összesen 2,74. Kevesebb pénz, viszont megnövekedett terhek jellemzik tehát az idei évet, Schmitt tételesen felhívta a figyelmet többek között a kínai utazási pluszköltségekre, az inflációra, a Sportkórház megszüntetése miatti egészségügyi kiadásokra, a sportszerek beszerzésére. „Úgy vélem, a szövetségek tartalékaik végére járnak, már előfordult, hogy hitelek felvételére kényszerültek, pedig a kvalifikációs versenyek java része 2007-ben lesz. A pekingi részvételre készülő 450 magyar sportoló közül 350-nek szociális gondjai vannak, nincs bejelentett munkahelyük, tb-kártyájuk. A megszorításokkal terhelt magyar gazdaság nem képes kompenzálni a hiányzó állami forrásokat. Véleményem szerint jelenleg rosszul állunk a világhoz, versenytársainkhoz, valamint saját 2003-as állapotunkhoz képest” – mondta Schmitt Pál, majd hozzátette: a Nemzeti Sporttanács legutóbbi ülésén a túlélés költségvetésének titulálta a 2007-es tervezetet.
Lányi András sok jó hírről nem tudott beszámolni. Mint mondta, a sportra szánt összes költségvetési forrás 17,892 milliárdról 16,256 milliárdra csökkent, de ezen belül szerinte a versenysport nem járt rosszul. Bakonyi Tibor MOB-alelnök a parlamenti „sportlobbi” nevében közölte a jelenlévőkkel, hogy átcsoportosítás révén sikerült 200 milliós plusztámogatást szerezni a szabadidősportra, így ezt az összeget nem a versenysporttól vonják el. Ezenkívül a tervekhez képest plusz 40 millió jut a doppingellenőrzéssel kapcsolatos feladatokra. Összefoglalójában Schmitt Pál arra kérte a szakállamtitkárságot, hogy saját forrásai átcsoportosításaival próbálja segíteni az olimpiai felkészülést, valamint a mások által is említett 200 milliós edzőtábori alappal. Ezzel túl lehetne élni 2007-et.
A megbeszélés jellege nem idézte a 2006-ra jellemző puskaporos légkört, az elhangzottak alapján nem lehetett tudni, ki a Fidesz alelnöke, s ki az MSZP parlamenti képviselője, vagy más funkcionáriusa. Az egységes sportlobbi sikeréhez ez is hozzátartozna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.