Amerika a fókuszban

Fordulat ugyan nem történt tegnap a magyar tőkepiacon, csupán gyenge korrekció, ami lezajlott – nyilatkozták a kereskedők a BÉT zárása után. A piac követte a nemzetközi eseményeket. A hazai vezető részvények között nem túl nagy megosztottság jelentkezett, a Richter, az OTP és a Magyar Telekom árfolyama javult, a Mol kurzusa viszont visszaesett a csökkenő olajár hírére.

2007. 01. 31. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden szem a Federal Reserve kamatdöntő ülésére figyelt tegnap, így a magyar piac a nemzetközi eseményektől vezérelve kiigazította korábbi veszteségeit. A 30 milliárd forintos forgalom is jól mutatta, hogy némileg visszatértek a vevők a hazai porondra, a meggyengült vezető részvényeket csipegették a befektetők, így drágulhatott az OTP, a Magyar Telekom és a Richter kurzusa, valamint néhány kis forgalmú, de spekulációs nyomás alatt álló papír is. Már reggel látszott, hogy az európai befektetők optimista hangulattal kezdhetik a napot, a tokiói Nikkei 225 index 0,11 százalékos nyereséggel 17490,19 ponton zárt, 1,53 százalékkal az év végi értéke fölött.
Frankfurtban és Londonban a tokiói értékek ismeretében indult a nap, a kereskedők látványosan az amerikai Federal Reserve (Fed) nyíltpiaci bizottságának kamatdöntő ülésére készültek és az arról megjelenő híreket, elemzéseket böngészték. Több szakértő a kamatok szinten tartása mellett tette le voksát, de néhányan kamatemelést jósoltak. A napközben megjelenő Conference Board januári javuló értéke csak olaj volt a tűzre. A fogyasztói bizalmi index januári értéke a decemberihez képest – elsősorban a benzinár csökkenése miatt – derűlátást mutatott. A hírek ismeretében a Dow Jones és a Nasdaq kurzusai magasba emelkedtek, az európai indikátorok követték a Wall Streetet. A magyar piac sem tudta kihúzni magát a növekedés alól, BUX a nap vége előtt a mélyből emelkedett a záráskori 23835,98 pontos szintjére. A 154,61 pontos pluszt főként a már említett OTP, Richter, Magyar Telekom hármas segítette. A banki papírok 1,3 százalékkal, a gyógyszergyáriak 1,2 százalékkal javultak. A távközlési részvények 1,5 százalékos erősödésükkel vitték el a pálmát a többi blue chip elől. Meglepetésre tegnap kettévált a Richter–Egis gyógyszeripari páros útja, az Egis nem követte az emelkedő irányt, árfolyama 0,7 százalékkal esett vissza.
A bankközi devizapiacon a forint/euró értéke már-már megközelítette a 260 forintos határvonalat, a BÉT zárásakor egy euróért 258,40 forintot fizettek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.