Ausztria: nagykoalíció

Aláírta tegnap a nagykoalíciós szerződést az osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a Néppárt (ÖVP), így a kormány január 11-én leteheti az esküt.

György Zsombor
2007. 01. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az október 1-jei választásokon pártjával alig egyszázalékos győzelmet arató szociáldemokrata Alfred Gusenbauer korábbi legfőbb kihívójával, Wolfgang Schüssel ügyvezető kancellárral közösen jelentette be a megállapodás tényét. Osztrák politikai elemzők a választásokat követően úgy számoltak, még a múlt év végéig felállhat az új kabinet, ám az álláspontok túlságosan távol estek egymástól. Jellemző, hogy az idő sürgetésében a legkeményebb vitatémában, az Eurofighter vadászgépek beszerzésének ügyében nem született megállapodás.
A tizennyolc repülő beszerzésére még a Néppárt kötött szerződést, az SPÖ azonban a kezdetektől ellenezte azt. Nem kizárt, hogy végül Gusenbauerék elképzeléseinek megfelelően népszavazásra bocsátják a kérdést.
A győztesek szerint egyáltalán nincs szükség semmilyen repülőgépre, mások viszont úgy vélik, hogy fel kell mondani a megállapodást, de más állammal kellene megállapodni az osztrák légtér felügyeletéről. Vannak olyanok is, akik szerint új versenytárgyalást kellene kiírni más típusú gépek beszerzéséről.
*
A két párt végül egy 180 oldalas programtervet állított össze, s – bár a nevek még csak részben ismertek – megállapodtak a tárcák leosztásáról is. A Der Standard értesülései szerint a szocdemek irányíthatják majd a védelmi, igazságügyi, szociális, oktatási, művészeti, kulturális és az infrastrukturális tárcát, valamint közvetlenül a kancelláriához kötődően munkába áll a nőügyi miniszter is. A Néppárté lesz a külügy-, a pénzügy-, a belügy-, a gazdasági és munka-, a mezőgazdasági és környezetvédelemi, a tudományos és kutatási, az egészségügyi, továbbá a család- és ifjúságügyi minisztérium. Az államtitkári posztok még nem tisztázottak. Wolfgang Schüssel a pénzügyminiszteri bársonyszékbe ülhet, miután a kancellári hivatal kulcsát néhány napon belül átadja Alfred Gusenbauernek. A megállapodás szerint továbbra is fizetni kell a felsőoktatásért, a választói korhatárt 16 évre szállítják le, átalakítják a szociális ellátórendszert, és különféle programok révén gyermekvállalásra próbálják ösztönözni a lakosságot. A komoly feszültségek ellenére a lakosság többsége támogatja a nagykoalíciót, elvégre a két párt 34 éven át kormányozta már együtt Ausztriát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.