Robert Gates, az új amerikai védelmi miniszter első brüszszeli útján alig leplezetten fenyegette meg Irakot a NATO központjában tartott sajtókonferenciáján, miután találkozott az észak-atlanti szervezet főtitkárával. Gates elmondta, hogy az amerikai katonai jelenlét öbölbeli megerősítése Teheránnak szól. Hozzátette: az amerikaiak hosszú jelenlétére lehet számítani a térségben. Mint ismeretes, az Egyesült Államok a múlt héten jelentette be, hogy néhány hónap alatt két repülőgép-hordozót irányít az öbölbe csakúgy, mint Patriot rakétavédelmi rendszerrel felszerelt légvédelmi zászlóaljat. Teheránnak semmiféle konstruktív szerepe nincs Irakban, és a Hezbollah erőfeszítéseit támogatja, hogy új konfliktus kezdődjék Libanonban – mondta még a december 18-án kinevezett védelmi miniszter.
Elmondta azt is, hogy Irán „számos területen igen negatív” magatartást tanúsít, és hogy az iszlám köztársaság az egész térségre növekvő veszélyt jelent. Tévednek a teheráni vezetők, ha azt hiszik, hogy nyomást gyakorolhatnak ránk, jegyezte még meg. Az Egyesült Államok és Irán között nőtt a feszültség az elmúlt napokban, amióta az amerikai hadsereg Irakban öt iránit tartóztatott le.
Robert Gates ugyanakkor kijelentette, „az Egyesült Államok kész párbeszédet kezdeni a teheráni vezetéssel, de ennek feltételei vannak, s e feltételek közül Irán egyelőre egyet sem teljesít”.
Bob Gates fenyegeti Teheránt
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!