A Heves megyei Markhot Ferenc Kórház főigazgatója, Szakács Ferenc fegyelmi vizsgálatot kért maga ellen a fenntartó megyei közgyűlés korelnökétől, Hangrád Lajostól, amikor tudomására jutott, hogy komoly privatizációs visszaéléseket tárt fel a Fidesz a betegellátó centrum háza táján. Megtudtuk, Kató Gábor, az egészségügyi intézmény tavaly kinevezett csődbiztosa ugyancsak lemondó nyilatkozatot adott át az illetékeseknek. Lapunk értesülése szerint a fegyelmi eljárás és a lemondás szoros összefüggésben van a korábbi szocialista vezetés által kezdeményezett kórházi patika- és mosodaprivatizációval, amit 2006 novemberében a jobboldal meghiúsított.
A kórház adósságállománya meghaladja a 700 millió forintot – hívta fel a figyelmet Herman István. Az egyeztető tárgyaláson kiderült, Kató Gábor csődbiztos nem az esetleges felelősségre vonás miatt mondott le megbízatásáról, hanem mint a megbeszélésen fogalmazott: képtelen együttműködni az intézmény vezetésével. Szerinte négy ember nem muzsikálhat tizenkét szólamban, s éppen az együttműködési készség hiánya késztette lemondásra. Míg a hét végén súlyos működési és gazdálkodási problémákra hívták fel a figyelmet a Fidesz képviselői, addig a Sós Tamás vezette szocialista delegáció igyekezett bagatellizálni a Markhot-ügyet. Sőt, Szabó Gyula MSZP-s megyei önkormányzati és országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, a Fidesz Szakács-, illetve kórházfóbiában szenved.
Gyanús privatizáció
Szakács Ferenc a saját maga ellen kért fegyelmi eljárásról szóló dokumentumban ugyan arra hivatkozott, a megyegyűlésen heves vitát váltott ki az intézmény fenntartásában működő patika eladási szerződésének tartalma, Tatár László orvos, a grémium Fidesz-frakciójának vezetője rámutatott: szerinte az intézmény vezetője privatizációs ügyekben folyamatosan szakszerűtlenül járt el. Úgy vélte, egy bizalmatlansági indítványt kellene benyújtani a főigazgató ellen, ami által tisztázódhatnának a nyereséges gyógyszertár és mosoda értékesítési szándékainak körülményei. A közbeszerzési eljárás eredményhirdetése ugyan elmaradt a jobboldali kifogások miatt – tájékoztatott Tatár László –, de a patikát mégis az a cég működteti október 6. óta, amely megnyerte a tendert. Az eredményt nem hagyta jóvá a közgyűlés a feltételezett összefonódások miatt, viszont az üzemeltető e tényt figyelmen kívül hagyta, s elfoglalta a patikát, amit csak a közbeszerzés elfogadása után vehetett volna birtokba. Tatár emlékeztetett, a hét végén azt sem sikerült tisztázni, vajon a kórház korábbi vezetőjét miért váltotta le az önkormányzati választások előtt még kétharmados többséggel rendelkező MSZP-frakció 2004-ben. A frakcióvezető véleménye szerint az előddel nem köthettek volna egyezséget a szocialisták.
Vevő lett az átvilágítóból?
Miként arról beszámoltunk, a Markhot Ferenc Kórház vezetése egy évvel ezelőtt átvilágíttatta az intézmény által működtetett gyógyszertárat, ezt a Fidesz sem kifogásolta. Amint azonban kiderült, hogy a patika nyereséges, tendert írtak ki a magánosítására. Egy fővárosi székhelyű, Ispotály Kft. nevű cég nyerte volna el az üzemeltetés jogát, amelynek 2002-től szakmai tanácsadója az a Mike László, aki az átvilágítást vezette. Herman István állítja, fondorlatos a privatizációs terv, mivel a megyei kórház eredetileg a Mike László által vezetett Medkoll Egészségügyi Szolgáltató és Tanácsadó Bt.-vel kötött átvilágítási szerződést, s érdekes módon éppen a Mike érdekeltségi köréhez tartozó cég nyerte meg a közbeszerzési pályázatot.
Lapunk birtokába jutott dokumentumok, jegyzőkönyvek bizonyítják, miszerint Heves megye legnagyobb egészségügyi centrumának vezetője, Szakács Ferenc súlyos ellentmondásba került saját állításaival, ugyanis először tagadta, hogy valaha is találkozott a patika leendő üzemeltetőjének képviselőjével, majd elismerte: tárgyalásokat folytattak az üzleti lehetőségekről. A Fidesz kezdeményezésére, a szocialista párt kényszeredett egyetértésével Benkár József, a közgyűlés főjegyzője a Heves Megyei Főügyészséghez, továbbá a Közbeszerzési Tanács közbeszerzési döntőbizottságához fordult jogorvoslatért idén január 4-én, még mielőtt a kórházi patikaprivatizáció ügyét tárgyalták volna a hét végén. Herman István rámutatott: a közbeszerzési eljárás csak a közgyűlés jóváhagyásával léphet érvénybe, de miután a grémium nem hagyta jóvá novemberi ülésén az eredményt, így törvénytelen, hogy a nyertes már október 6-án birtokba vette a gyógyszertárat.
Jól jött a politikai patthelyzet
Szakács Ferenc vélhetően azért most kért fegyelmi vizsgálatot maga ellen, mert a patthelyzetben lévő jelenlegi közgyűlés közreműködésével talán megúszhatná az esetleges büntetést. Amennyiben a közgyűlési döntésképtelenség miatt elkerülhetetlen időközi választást a Fidesz nyerné, s a közgyűlés addig nem tárgyalná az ügyet, a főigazgatót bizonyára minden döntésével szembesítenék. Mindazonáltal a főügyészség, illetve a közbeszerzési tanács szintén állást foglal a főjegyző beadványa alapján, tehát ha a főigazgató vétett, vállalnia kell tettei következményeit. A szocialisták megkeresésünkre nem kívánták kommentálni az eseményeket.

Aranyosi Péter tökéletes és nem kér bocsánatot