Milánó imámját 2003 februárjában a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) ügynökei ejtették foglyul az északolasz városban, majd illegálisan Egyiptomba csempészték, ahol átadták az ottani titkosszolgálatoknak. A kairói Torah börtönben fogva tartott imám egy látogató által nemrég kicsempészett levélben írja le az eseményeket, amit először a Chicago Tribune publikált, majd átvették a tegnapi olasz lapok. A vallási vezető vallomásnak szánt levele szerint elrablásakor már az autóban anynyira megverték, hogy a szíve majdnem megállt, ezért elrablói szívmasszázst alkalmaztak. Kairóba szállítását követően Abu Omart a Torah börtönben több alkalommal is kínzásnak vetették alá, levetkőztetve, lábát és kezét összekötözve, a lábánál fogva fellógatva elektrosokk-kezeléseket kapott, és ütlegelték. „Úgy kezeltek, mint egy leölés előtti állatot” – írja arab nyelvű levelében az egykori imám, aki a verések és a fejét ért elektrosokk következtében elveszítette hallását. A legyengült egészségi állapotban lévő férfit fogvatartói vízzel átitatott ágyhoz kötözték, amelyhez elektromos gépeket csatoltak – idéz a Corriere della Sera napilap. „Amikor éppen nem kínoztak, akkor is a kínzókamrában tartottak, azért, hogy halljam a többiek ordításait és nyögéseit, azért, hogy pszichológiailag nyomást gyakoroljanak rám” – írja az imám memorandumában.
Az eddig tisztázatlan okokból bebörtönzött vallási vezető legalább egyszer öngyilkosságot kísérelt meg, amelyről több sajtóorgánum, például az Economist is beszámolt.
A Chicago Tribune cikkében idézi az imám feleségét, Nabile Ghalit, aki állítja: férjét néhány hónappal ezelőtt két egyiptomi titkosszolgálati tiszt látogatta meg börtöncellájában, és kétmillió dolláros hallgatási és együttműködési pénzt ajánlottak fel neki. A milánói bíróság korábban több CIA-ügynök ellen is elfogatási parancsot adott ki az imám elrablása miatt, rájuk letartóztatás vár, ha az Európai Unió területére lépnek. Az ügyben összesen 38 személy – köztük az időközben posztjáról távozott Nicoló Pollari titkosszolgálati vezető is – érintett.

A Karácsony-féle Pride-ról kérdeztük a Tisza Pártot, mi is meglepődtünk a válaszon