Csongrád megyébe is jutott német szemét

Újabb településen, ezúttal a Csongrád megyei Balástyán találtak Németországból származó hulladékbálákat. A rendőrség vizsgálja, ki a felelős a szemét illegális elhelyezéséért.

Kristály Lehel
2007. 01. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csongrád megyére is kiterjedhet a Németországból illegálisan behozott hulladék ügyében folytatott büntetőeljárás, miután a dél-alföldi Balástya telepén bálázott háztartási szemetet találtak.
– Látszatra csaknem bizonyos, hogy valaki ugyanolyan hulladékot vitt a településre, mint amilyen bálák ügyében eddig is nyomoztunk Bács-Kiskunban – nyilatkozta lapunknak Mihályné Bornemisza Eleonóra. A megyei rendőrség szóvivője szerint az, hogy a szeméttelepre hulladék került, még nem bűncselekmény, de könnyen azzá válhat, ha a nyomozók összefüggést találnak a csongrádi ügy és az alföldi tanyákon december óta megjelent bálák terítése között. – Eddig tíz gyanúsítottunk van, s mint kiderült: ezek egyike sem rendelkezett hulladékgazdálkodási engedéllyel – folytatta a szóvivő. – Pedig e jogosítvány magába foglalja a szemétszállítást is, így ha esetleg valaki a botrány kirobbanása miatti félelmében vitte a bálákat Balástyára, engedély hiányában bűncselekményt valósított meg
Megszólalt a Schwäbische Zeitung hasábjain a magyarországi szemétexportba keveredett német cég vezetője. Gebhard Mayer, a leutkircheni újrahasznosító udvar tulajdonosa ellentámadásba lendült, miután kiderült, hogy 4000 tonna német háztartási szemét került Magyarországra többek között a cége szállítóleveleivel. Azt nyilatkozta, hogy ők csak ipari műanyag hulladékot vittek egy ravensburgi telephelyről egy magyarországi újrafeldolgozó üzembe. Az üzletbe bekapcsolódott egy magyar vagy osztrák közvetítő is. A cégvezető nem tudta megmagyarázni, miként került az ő szállítóleveleivel Bács-Kiskun megyébe a háztartási szemét. Az ügyben nyomozást kezdett a ravensburgi államügyészség is.

Állattetemek Nyíregyházánál. Csaknem egy tucat birka oszlásnak indult tetemére bukkant egy bejelentés nyomán a nyíregyházi főállatorvos egy, a település közelében található magánterületen. Az ügyben hulladékgazdálkodási rend megsértése miatt büntetőeljárást indított a rendőrség – közölte lapunkkal a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Fülöp Gergely szerint a helyszínen olyan nyomokra bukkantak a rendőrök, amelyek alapján egy személy gyanúsítható lenne a bűncselekmény elkövetésével, de a hatóság még nem intézkedett ellene, s ezért továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.