Irakba látogatott a hét végén Hillary Clinton New York-i demokrata szenátor, egykori first lady, akit fogadott Núri al-Máliki miniszterelnök is. Bár érdemleges eredményt nem mutathatott fel, a politikus – aki az egyik leghangosabb kritikusa az amerikai beavatkozásnak – alighanem saját 2008-as elnökjelölti esélyeit is javítani kívánta útjával.
Közben a jelenlegi amerikai elnök elismerte, hogy kormányzatának egyes cselekedetei fokozták az instabilitást Irakban, de továbbra is helyes döntésnek tartja Szaddám Huszein uralmának megdöntését. „Várakozásainkkal ellentétben nem találtunk tömegpusztító fegyvereket vagy más fegyvereket, amelyekről az egész világ azt hitte, hogy rendelkezik ilyenekkel, mindazonáltal [Szaddám Huszein] az instabilitás forrása volt” – mondta George W. Bush, aki ugyanakkor úgy vélte, hogy Núri al-Máliki iraki miniszterelnök rosszul kezelte Szaddám Huszein kivégzését.
Közben Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a The New York Times című napilapnak adott interjújában elismerte, hogy Bush adott utasítást az Irakban tevékenykedő iráni ügynökök hálózata elleni fellépésre, ennek része volt az erbíli rajtaütés. Hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti az iraki konfliktus kiszélesedését. Az amerikai katonai vezetés szerint az Észak-Irakban letartóztatott öt iráni állampolgár kapcsolatban áll az Iráni Forradalmi Gárda csoportjával, amely fegyverekkel látja el az iraki lázadókat. Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter telefonon felhívta iraki kollégáját, Hoshjar Zebarit, és az irániak őrizetbe vételével kapcsolatban követelte tőle, hogy az Egyesült Államok hagyjon fel törvénytelen és kalandor akcióival.

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek