Dráguló élelmiszerek

Összességében több mint tízszázalékos áremelkedésre számíthatnak a vásárlók az év első negyedében, ha sikerül megegyezniük a termelőknek és az áruházláncoknak a magasabb élelmiszer árakról. Úgy tűnik, a megállapodás nem csak a termelők érdeke, hiszen megegyezés híján bizonyos termékek akár el is tűnhetnek az áruházak polcairól.

Munkatársainktól
2007. 01. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdősi Csaba, Lippai Roland, Putsay Gábor, Szabó Anna

Mintegy 15-20 százalékkal emelkedhet a kenyér ára január közepétől. Az áremelkedést többek között a az energiaárak, a működési költségek, illetve a tartalékok felélése indokolja. Nem voltak jelentős áremelések 2004-től, emelkedett a liszt ára is, 2005-ben pedig a pékek felélték tartalékaikat – jelentette ki Ilonka Boldizsár. A Pékszövetség elnöke szerint nincs más választás, mindenképpen meg kell egyezni a nagy áruházláncokkal, különben sok pékségben leállhat a termelés. Kiemelte, hogy 2004 és 2006 között ötszáz pékség zárt be. A Pékszövetség elnöke úgy vélekedett: a jelentős, mintegy 20 százalékos áremelkedést a lakosság képes lesz elfogadni, ha az kiváló hazai minőséggel párosul.
Ha nem akarják az áruházláncok elfogadni a magasabb árakat, számolniuk kell azzal, hogy néhány hónapon belül eltűnnek a polcokról az alapáruk – mondta Bárány László. Amint a Baromfi Terméktanács elnöke elmondta, a több mint 10 százalékos áremelkedés hátterében a takarmányanyagok 30-35 százalékos, illetve az energiaárak 20 százalékos emelkedése áll. A jelentős költségnövekedés mellett gondot okoz továbbá, hogy április és augusztus között a szaporítással foglalkozó tenyésztők a szokásos mennyiség 60 százalékát telepítették, így naposcsibe hiány alakult ki, amelyet magasabb árakon kellett pótolni. A termelők nem bírják tovább elviselni a mintegy 20 százalékos költségtöbbletet. Bárány László leszögezte: kifullad a rendszer, ha nem sikerül megegyezni a partnerekkel a magasabb árakról. Emellett a hazai baromfiágazat gondjait növeli, hogy a madárinfluenzának köszönhetően az idén több hónapra is visszaesett a baromfifogyasztás. A fogyasztói bizalomvesztés mellett csökkenteni kellett az árakat is, így összességében 15-16 milliárdos veszteséget könyvelhet el az ágazat.
Az átvételi árak 10 százalékos emelését – 70-ről 77 forintra – látja szükségesnek a Tej Terméktanács is. Amint Istvánfalvi Miklós, a terméktanács elnöke korábban elmondta, a feldolgozók csökkentik áraikat, aminek oka részben a hazai fogyasztás negyedét kitevő import. Megjegyezte, hogy egyre több magyar tejtermelő talál külföldi vevőt a termékére, literenként 80 forintos ajánlattal. Az biztos, hogy januárban még nem kell mélyebben a zsebbe nyúlnia a vásárlóknak. Sok múlik a várhatóan kemény ártárgyalásokon, illetve a felek megegyezési készségén is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.