Drasztikusan drágul az élet

Idén a korábbi évekhez képest nagyobb mértékben emelkednek a közszolgáltatási díjak a fővárosban és vidéken. Tegnaptól többet fizetünk a vízért, a csatornázásért, a szemétszállításért, a tömegközlekedésért, a kéményseprésért, sőt a temetkezésért is.

Munkatársainktól
2007. 01. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzati költségvetések megszorításai miatt nem csak a fővárosban, más településeken is jelentősen drágul a tömegközlekedés, Budapesten átlagosan több mint 13 százalékkal. Növekednek a vasúti és a helyközi autóbuszdíjak. A tarifák februárban átlagosan 16, májusban további 17 százalékkal emelkednek, a Volán-járatokon az utasoknak 6, illetve 4 százalékkal kell többet fizetniük a mostaninál.
A támogatási rendszer átalakítása miatt a gáz ára is emelkedett. Aki kiszorul a kompenzációs rendszerből, az egy év leforgása alatt kénytelen több mint százszázalékos áremelkedést elkönyvelni, és ebben az összehasonlításban még azok is harminc százalékkal nagyobb gázszámlára számíthatnak, akik most megkapják a maximális támogatást. Drágul a távhő is.

Lassú búcsú a 13. havi nyugdíjtól. Az úgynevezett nyugdíjas-infláció tavaly szeptembertől soha nem látott mértékben meglódult, ennek következtében a szocialisták nagy vívmánya, a tizenharmadik havi ellátás jócskán vesztett értékéből. És ez csak a kezdet: szakemberek szerint az idén a kiegészítő pénzt teljesen elviszi az infláció.
A Gyurcsány-féle nyugdíjreform következtében, akik jövő ilyenkor mennek nyugállományba, nyolc százalékkal kapnak kevesebb pénzt havonta, ami már eleve a tizenharmadik havi juttatás elvesztését jelenti. Ezt a pluszpénzt csak tavaly kapta meg teljes egészében az MSZP egyik fő célközönsége.
Eközben Korózs Lajos szocialista képviselő bejelentéséből kiderült, hogy az év első felében a kormány áttekinti a tizenharmadik havi nyugdíj megszüntetésének lehetőségét. Csákabonyi Balázs (MSZP) pedig arról beszélt, hogy a demográfiai adatok kedvezőtlen változása miatt a pluszellátás finanszírozhatatlanná válhat.
Továbbiak a 2. és a 13. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.