Elfogatóparancsot adott ki tegnap a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a hulladékgazdálkodási rend megsértésének megalapozott gyanúja miatt a kiskunhalasi Pető Ferenc ellen. A 47 éves férfi a rendőrség eddigi adatai alapján hazánkba Németországból illegálisan hozott be szemetet, s azt csengődi telephelyén tárolta, valamint onnan több helyre szállította. Így többek között a Pest megyei Délegyházára 148 bála hulladékot vitt, amelynek az ügyében a ráckevei rendőrök 2006. december 27-e óta nyomoznak – közölte lapunkkal Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Pető az idézésre nem jelent meg, nem mentette ki magát, ezért a hatóság az elfogásáról intézkedett. A Pető Ferencről információval rendelkezők a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 06-76/484-684-es telefonszámán tehetnek bejelentést.
Ráckevén két embert hallgattak ki. Egy délegyházai tanyán ugyanis szabad ég alatt találták a német hulladékot. A szemetelési ügyeket egyesítették, ezért továbbra is a Bács-Kiskun megyei rendőrök nyomoznak. Eddig összesen tízen gyanúsítottak a hulladékgazdálkodási rend megsértése miatt, közülük négyen előzetes letartóztatásban vannak, az eddig feltárt helyszínek száma már tizenhárom.
Megírtuk: német hulladékot a Komárom-Esztergom megyei rendőrök is találtak. Az Ácson felfedezett szemétről tulajdonosa, Czakó Ignác azt állította: tüzelőanyagként kívánta értékesíteni, és az ő tevékenysége nem hozható összefüggésbe az Alföldön talált bálákkal.

Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt