Nagyon eredményes évről beszélt Veres János a Napi Gazdaság tegnapi lapszámában megjelent interjújában, ahol a pénzügyminiszter elismerte: az államháztartás hiánya, az államadósság nagyobb lett, mint amennyiről az év elején beszéltek, miközben az euró bevezetésének céldátumát sem látjuk magunk előtt. – Lehet, hogy minden fenekestül felfordult, de végre az államháztartás valamennyi területén hozzákezdtünk a reformokhoz – összegzett Veres, aki szerint 2007 a végrehajtás éve lesz. A pénzügyi tárca vezetője értékelésében úgy fogalmazott, hogy „amit most csinálunk, az évtizedekre meghatározza Magyarország helyzetét”.
Varga Mihály ezzel szemben a következmények és felelősség nélküli országról beszélt a gazdasági lapban a pénzügyminiszterével egyidejűleg megjelent interjúban. A Fidesz gazdaságpolitikusa kitért arra, hogy eltitkolt adatok sokasága derülhet ki, illegálisan lemásolhatják adózással kapcsolatos adatainkat, és 1,8 milliárd forintot költhetnek az autópálya-kötvények tőzsdei bevezetésére, ami végül elmaradt. – A világ legnagyobb hiányát produkáljuk, a csatlakozó országok között nálunk a legmagasabb az államadósság, az elmúlt négy évben évente átlagosan kétszer annyi hitelt vettünk fel, mint amennyi a 2007–2013-as időszakban évenként az uniótól támogatásként várható – értékelt a Fidesz alelnöke. – A legmagasabb költségvetési deficitet elérő kormány miniszterei év végi pénzjutalmat kapnak jó teljesítményükért – mondta Varga, aki hozzátette: a Fidesz ezért javasolta, hogy a tárcavezetők viseljenek anyagi felelősséget a költségvetési számok betartásáért.

Franco Nero Herenden: egyedi porcelánszobrot kapott a világsztár