Folytatódó ágyszámháború

Közös közleményben tiltakozott a Schöpf-Merei Ágost Kórház bezárása ellen a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi és szociálpolitikai bizottságának SZDSZ-es elnöke, Szolnoki Andrea és Havas Szófia (MSZP) egészségügyi tanácsnok. Kijelentették, mindent megtesznek a fővárosi tulajdonú anyavédelmi központ fennmaradásáért. A Szolnok megyei MSZP is tiltakozik a Molnár Lajos által közzétett észak-alföldi kórházi ágyelosztási javaslat ellen.

Munkatársainktól
2007. 01. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közben felmondta szerződését az egészségügyi tárcánál az a szakértő, Kuntár Ágnes, aki fő szerepet játszott az anyag kidolgozásában. Információk szerint Molnár Lajos szakminiszter tanácsadója nem értett egyet azzal, hogy a politikai lobbi hatására olyan kis kórházak gyógyító osztályai is megmaradnának, amelyek működőképessége megkérdőjelezhető.
A szocialisták és a szabad demokraták által vezetett egészségügyi tárca között arról szól a vita, hogy hány intézményben maradjanak meg a gyógyító osztályok. A szocialisták azért lobbiztak, hogy minél több kisebb kórházban működhessen tovább az aktív ellátás, míg az egészségügyi tárca amellett kardoskodott, hogy az ágyakat meghatározott területi kórházaknak osszák ki, a fennmaradó kisebb intézmények pedig csak idősek, krónikus betegek ellátásával, ápolásával vagy rehabilitációval foglalkozzanak.
A szabad demokraták kiállnak a javaslat mellett, kritika azonban közöttük is megfogalmazódik. Badacsonyi Szabolcs, a Budai Gyermekkórház igazgatója, SZDSZ-es óbudai önkormányzati képviselő megjegyezte: lehet, hogy a reform előkészítése nem volt a legalaposabb, a regionális egészségügyi tanácsok pedig kevés időt kaptak.
Részletek a 3. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.