Sokan az utolsó pillanatra hagyták a gázártámogatással kapcsolatos ügyintézést. Ekkor viszont kígyózó sorokkal vagy „zárva” felirattal kellett szembesülniük – írja a vg.hu.
Sokan döbbenten álltak az Égáz–Dégáz Zrt. gázszolgáltató ügyfélszolgálati irodái előtt, azok ugyanis zárva voltak. Így hiába a január 8-ig meghosszabbított gázár-támogatási határidő, könnyen hoppon maradhatnak hat megyében, a dél-alföldi és az észak-dunántúli régióban azok a fogyasztók, akiknek nem a saját nevére érkezik a gázszámla. A szabályok szerint ugyanis csak az kaphat támogatást, akinek a nevén van a gázóra.
Az Égáz–Dégáz Zrt. nyolc nagy kirendeltségén meghosszabbított nyitva tartással, reggel nyolctól délután négyig várják az ügyfeleket. A gázórát azonban csak legkorábban jövő hétfőn lehet átíratni. Azokat az ügyfeleket várják, akik például számlamásolatot vagy azonosítót szeretnének csak kérni. Ezeken a napokon is befogadják az átíráshoz szükséges dokumentumokat, de csak a feldolgozás után postázzák az új papírokat. Jövő hét hétfőtől az összes kirendeltség nyitva lesz, és teljes körű lesz az ügyintézés. Aki tehát megvárja a jövő hetet, és személyesen megy el az ügyfélszolgálatra, az – ha sorra kerül – azonnal elintézheti az átírást.
Ehhez az adatlapon kívül szükség van a személyazonosságot igazoló iratra és a lakcímkártyára. Ezenfelül igazolni kell a tulajdonjogot is a következő dokumentumok egyikének másolatával: adásvételi szerződés, tulajdoni lap, birtokba adási nyilatkozat vagy a hagyatékátadási végzés. Bérlő esetén a bérleti szerződést vagy a haszonélvezeti jogot igazoló dokumentumot kell bemutatni az ügyfélszolgálaton a személyin és a lakcímkártyán túl.

Orbán Viktor: A kormány megvédi Magyarországot az energiaárak emelkedésétől