A volt iraki elnököt – aki 1979-től rendszerének 2003 tavaszán történt megdöntéséig irányította a közép-keleti országot –, november 5-én ítélték halálra az 1982-ben a síita Dudzsail faluban végrehajtott vérengzés miatt, amelynek 148 halálos áldozata volt. A 69 éves exállamfőt 2003. december 13-án fogták el szülővárosa, Tikrít közelében az amerikai erők, és közel két éven át titkos börtönben őrizték egy amerikai támaszponton.
A halott Szaddám Huszeinről először egy magántulajdonban lévő iraki síita televízió mutatott be képsorokat több órával kivégzése után, majd másnap hajnalban feltették az internetre a kivégzésről készült teljes időtartamú videofelvételt – adta hírül az MTI. A gyenge minőségű, valószínűleg mobiltelefonnal készített felvételen hallható, amint Szaddám kötéllel a nyakán a muzulmán hitvallás szövegét mormolja: „Allah az egyedüli isten, és Mohamed az ő prófétája.” Amikor a halálraítélt másodszor is elkezdi az imát, csak a Mohamed szóig jut: ekkor egy kattanás hallatszik, ahogy megnyílik a vesztőhely padlója. Hang a felvételhez csak eddig a pontig hallható. Ezután néhány másodpercig teljesen sötét képkockák következnek, majd a kamera a kivégzett arcát mutatja. A kivégzés szemtanúira hivatkozva a New York Times napilap azt jelentette: Szaddám röviddel halála előtt azt mondta: „Le az árulókkal, az amerikaiakkal, a kémekkel és a perzsákkal!” A felvételen Szaddám hóhérai legádázabb ellenségének, Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónoknak a nevét kiáltják többször. Az egyik pribék azt kiáltja Szaddám felé, hogy ő tette tönkre Irakot, és a pokolra fog jutni. Az egykori diktátor ezt feleli neki: Szaddám nélkül Irak nem létezik.
A kivégzett elnököt szülőfalujában, az észak-iraki Tikrít közelében lévő Audzsában temették el vasárnap hajnalban, még napfelkelte előtt. Itt nyugszik Szaddám Huszein két fia, Udaj és Kuszaj is, akiket a megszálló amerikai katonák öltek meg 2003-ban.
A Szaddám-rendszerben uralkodó, de az amerikai invázió után betiltott iraki Bász párt bosszúra szólította fel az irakiakat a kivégzés után, de óva intett egy polgárháború kirobbantásától. A párt felszólította az irakiakat, hogy kíméletlenül torolják meg Szaddám Huszein kivégzését „a közös ellenségen”, a megszálló amerikaiakon és a többségében síiták lakta Iránon.
A Szaddám Huszein kivégzését követő napon kényszerleszállást hajtott végre az írországi Shannon repülőterén az Olympic Airlines görög légitársaság New Yorkból Athénba tartó egyik gépe 183 utassal a fedélzetén, mert ismeretlenek az exelnök nevében a repülőgép felrobbantásával fenyegetőztek, de a hatóságok nem találtak pokolgépet, így a gép újra felszállhatott. „Arab akcentussal, angolul beszélő ismeretlenek hajnalban két ízben felhívták telefonon az athéni nemzetközi repülőteret, és közölték, hogy boszszúból Szaddámért pokolgépet helyeztek el a gép fedélzetén” – tájékoztatott a légitársaság.
Háromezer halott katona. A washingtoni védelmi minisztérium vasárnapi bejelentése szerint újabb amerikai katona halt meg Irakban, és ezzel háromezerre emelkedett azoknak az amerikai katonáknak a száma, akik az arab ország ellen indított hadjárat 2003. márciusi kezdete óta életüket vesztették. (MTI)

Csattanós választ kapott az ellenzéki politikus Orbán Viktortól