Hasznosításra vár az időkerék

Vállalkozót keres az állam az úgynevezett időkerék üzemeltetéséhez. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság olyan pályázók jelentkezését várja, akik hasznosítanák is valamire a szerkezetet. A csaknem 350 millió forintért épített időkerék már többször is leállt, mert nem bírta a hideget, és egyszer golyóálló üvege is betört. Most állítólag működik.

Munkatársunktól
2007. 01. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idő múlását és egy új korszak kezdetét szimbolizáló alkotást 2004-ben építették csaknem 350 millió forintért, a műtárgyat a fővárosi Ötvenhatosok terén állították fel. Tulajdonosa az állam, de most olyan vállalkozót keresnek, aki hajlandó üzemeltetni. Az egyik cél, hogy kevesebbe kerüljön, jelenleg ugyanis havonta több mint 900 ezer forintot költenek rá. Ezenkívül szeretnék, ha haszna is lenne. A vállalkozónak legalább egymillió forintot kell ajánlania, hogy megkaphassa a vagyonkezelői jogot, s további legalább évi egymillió forintot pedig azért, hogy használhassa.
Mint ismert, az időkereket Magyarország 2004-es uniós csatlakozása alkalmából avatták fel, de csak alig 4 hónapig működött. A szerkezetet e néhány hét alatt alatt szó szerint kikezdte az idő vasfoga. Az időkerék egy 8 méter átmérőjű, 2,5 méter széles, 60 tonna tömegű, tárcsa alakú homokóra. A benne lévő 4,5 köbméternyi homok, illetve mesterségesen előállított, tökéletesen egyforma, gömb alakú szemcsékből álló üveggranulátum pontosan egy év alatt peregne le, erre azonban még nem volt példa. Az átfolyást számítógép vezérelné, erre a hőtágulás és a szökőévek okozta időeltérés kompenzálása miatt van szükség. Anyaga rozsdamentes acél, golyóálló üveg és vörös színű indiai gránit. Megvalósításához annak idején a Miniszterelnöki Hivatal 240 millió forintot adott, további 80 millió forint a magánszférából származik. Az emlékmű felállítását a Khronosz Alapítvány végezte, annak koordinációját a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vállalata, a Magyar Turizmus Rt. szervezte. A Khronosz Alapítvány sajtófőnöki munkáját Gréczy Zsolt, a Népszabadság jelenlegi munkatársa látta el, aki most anynyit mondott, nem követi a szerkezet történetét, s az ötletgazdához irányított minket. Herner János lapunknak elmondta: nem igazak azok a sajtóinformációk, amelyek szerint az időkerék nem működik. – Ami pedig az üzemeltetést illeti, az állam harmadszor jelentette most be, hogy pályázatot ír ki az időkerék működtetésére, miért pont most hinném el, hogy ebből lesz valami. Ám ha valóban eredménnyel zárulna a pályázat, és valaki átvállalná az időkerék működtetését, az mindenki számára megnyugtató lenne – jelentette ki az ötletgazda.
Gréczy Zsolt neve egyébként korábban számos más produkciónál is felbukkant, például elvállalta a Sorstalanság című film sajtófőnöki munkáját is. Mint ismert, a Sorstalanság forgatását 2004 áprilisban le kellett állítani, miután elfogyott a pénz. Egy 200 millió forintos hiány miatt le is váltották Barbalics Pétert a produkció pénzügyi irányító posztjáról. Az ügy akkor nagy vihart kavart, hiszen a férfi az MDF elnökének, Dávid Ibolyának a sógora. Gréczy egyébként nagyon megszerette a sajtófőnöki tisztséget, ugyanis jelenleg a Madách Színháznál tölt be ilyen pozíciót.
Publicisztika a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.