Hatalmas gázmezőt találtak Makónál

Hírösszefoglaló
2007. 01. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentős haszon származhat a Makó térségében feltárt hatalmas gázvagyon kitermeléséből. Az elkövetkező három-négy évtizedben nem lesz gázellátási gondunk, sőt ebből az országnak jelentős haszna származik majd – állapította meg Szabó György, a kutatásokat és a kitermelés előkészítését végző TXM Olaj- és Gázkutató Kft. ügyvezetőjének elmondása alapján a Figyelőnet hírportál. A TXM vezetője szerint akár már a nyáron elkezdődhet az iparszerű kitermelés. A 600 milliárd köbmétert is elérő gázvagyonból a hazai szükségletek kielégítésén túl exportra is futja, emellett csökkenhet a gáz fogyasztói ára.
Magyarországon évente 14 milliárd köbméter földgáz fogy. A föld mélyében rejtőző ásványkincsek tulajdonosa a magyar állam, a kitermelést viszont az kezdheti meg, aki rendelkezik a bányatelek jogával. Így a TXM-en keresztül a kanadai Falcon Oil & Gas termelheti ki és értékesítheti szabadon a makói földgázt. A kitermelt földgáz után bányajáradékot kell fizetni. Sándor Zsuzsanna, a bányahivatal munkatársa a Figyelőnetnek elmondta, hogy a múlt év szeptemberi nyilvántartás szerint egy köbméter földgáz fajlagos értéke 66,20 forint, erre vetítik a 12 százalékos bányajáradékot, ami majdnem 8 forint. Így közel ötezermilliárd forintra számíthat az állami költségvetés. A makói kitermelés megindításának az sem lehetne akadálya, hogy az orosz Gazprommal 2015-ig szóló hosszú távú szerződésünk van meghatározott mennyiségű gáz átvételéről – közölte Balázs István, a Magyar Energiahivatal osztályvezetője.
– A hazai gázárakra alig lesz hatása a Makó térségében talált gázkészletnek, a külső szállítókkal való alkuban viszont sokat érhet e gázvagyon – jelentette ki Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. igazgatója az Info Rádióban. A szakember szerint Makónál nem hagyományos gázkészletet találtak, a földgáz kisebb sűrűségben áll rendelkezésre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.