Inkasszó

2007. 01. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megjárta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), de alaposan – a napokban 3,36 millió forinttal lett könnyebb a szervezet, ennyit emelt le ugyanis a bankszámlájáról Kocsis Imre, a Lelkiismeret ’88 csoport vezetője és három társa. Jogosan tették, bírói ítélet áll a hátuk mögött.
Röviden az előzményekről. 2004. május 23-án Fővárosi gójtalálkozó címmel a csoport összejövetelt szervezett az Erzsébet térre. Hiába, mert a BRFK nem adta meg az engedélyt. Kocsis Imre csak azért ment ki a helyszínre, hogy tájékoztassa a tiltásról az esetleg mégis oda érkező szimpatizánsokat. Kocsist és még három személyt a helyszínt biztosító rendőrök igazoltatták, egyiküknek azt rótták fel, hogy nemzetiszínű zászló van nála (magyar zászló magyar embernél Magyarországon – felháborító). Ezt követően testi kényszert alkalmazva, megbilincselve átvonszolták őket a téren. Később Kocsist rabszállítóval, bilincsben, vezetőszíjon vitték a szabálysértési tárgyalásra, ahol a bíróság valamenynyiüket felmentette. Kocsisék kártérítési pert kezdeményeztek, amelynek végén a Fővárosi Ítélőtábla a szimpatizánsoknak jogerősen 500-500 ezer, Kocsis Imrének pedig egymillió forintot ítélt meg.
A rend őrei azonban fütyültek a rendre, rájuk az nem vonatkozik, ők Gergényi emberei (talán vipera- és pallosjoguk is van), vagyis nem fizettek egy huncut fillért sem. Csak hát jött az a piszok inkasszó, leemeltek róluk kamattal együtt több mint hárommillió forintot. Gondolom, a Vasprefektus megrozsdásodott mérgében. Nem kell szeretni Kocsisékat, de a törvényeket mindenkinek be kell tartani. Láttuk mostanában, viperás uramék nem egészen így gondolják. Érik még őket meglepetések.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.