Teljes a káosz az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis (EMMA) ügye körül; lapunk tegnapi cikke nyomán magyarázkodásra és utólagos korrekcióra kényszerült a munkaügyi tárca. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján olvasható, 2007. január 1-jétől megszűnt az EMMA című, eredeti közlemény szerint az EMMA-hoz való hozzáférést szolgáló ügyfél PIN kódok január elsejétől már nem használhatók, a munkáltatóknak pedig már nincs közvetlen bejelentési kötelezettségük az adatbázisba. A munkaviszonyok létesítését és megszűnését az adóhatóságnál kell jelenteniük elektronikus úton vagy az erre a célra rendszeresített nyomtatványon.
Csizmár Gábor, a munkaügyi tárca államtitkára tegnap délelőtt arról beszélt: az EMMA továbbra is fennmarad, csak az adatokat az APEH-tól kapja, a munkáltatóknak ide kell majd bejelenteni a munkaviszonyok létesítését, megszüntetését. Csizmár közölte: Kiss Péter miniszter intézkedett, hogy a munkavállalók és a munkáltatók továbbra is lekérdezhessék adataikat az EMMA-ból.
Később a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, valamint az APEH közös közleményt adott ki, miszerint a nyilvántartás az APEH rendszeréhez kapcsolódik január elsejétől. A munkavállalók és a munkáltatók az EMMA-hoz bejelentett munkaviszony-adatokat továbbra is lekérdezhetik saját PIN-kódjukkal. Az EMMA lényege az volt, hogy az adatbázison keresztül elsősorban a dolgozók naprakészen ellenőrizhessék, vajon munkaadójuk bejelentette-e őket, és befizeti-e utánuk a társadalombiztosítási járulékokat. Az ügy azért kellemetlen a munkaügyi tárca számára, mert az adatok már az EMMA létrehozása, azaz 2004 májusa előtt is meg-, illetve lekérdezhetők voltak az egészségbiztosítónál, a nyugdíjbiztosítónál, valamint az APEH-nél. Az EMMA-t működtető Munkaügyi Nyilvántartó Központ létrehozása és fenntartása közel hárommilliárd forintot emésztett fel.

Aranyosi Péter tökéletes és nem kér bocsánatot