Louise Arbour főbiztos közvetlenül Dzsalal Talabani iraki elnökhöz fordult felhívásával. Kétségesnek nevezte, hogy tisztességes, tárgyilagosan lefolytatott per nyomán ítélték-e halálra az időközben már felakasztott Szaddám Huszeint, valamint Barzán at-Tikríti egykori titkosszolgálati vezetőt, az exelnök féltestvérét és Avad al-Bandart, a forradalmi bíróság volt vezető bíráját. Nevüket elhallgató bagdadi források szerint kizárt, hogy az iraki hatóságok meghátrálnak, „mert erre az iraki törvények nem adnak lehetőséget”.
A két elítélt kivégzését egyes hírek szerint tegnapra, lapzárta utánra tűzték ki, más hírek szerint csak vasárnapra.
At-Tikrítit és Al-Bandart november 5-én ítélték halálra azzal az indoklással, hogy felelősek Dudzsail iraki kisváros 148 síita lakosának meggyilkolásáért. Dudzsailban merényletet kíséreltek meg annak idején Szaddám Huszein ellen, amit az elnök rendszere véresen megtorolt.
Miközben Huszein és társainak kivégzése vezeti az Irakból érkező híreket, cseppet sem csökkent az erőszak a megszállt országban. Tegnap két pokolgép robbant fel Bagdad síiták és szunniták által vegyesen lakott Manszúr városrészében egy benzinkútnál, a detonációban 13 ember életét vesztette, s legkevesebb 25-en megsebesültek. Az íd al-adha (áldozati ünnep) idején viszonylagos nyugalom volt, nem voltak nagyobb támadások és erőszakos akciók. Az ünnep azonban szerdán véget ért, William Caldwell tábornok pedig arra figyelmeztetett, hogy az amerikai és az iraki csapatok erőszakcselekményekkel szembesülhetnek Szaddám Huszein kivégzése, illetve a kivégzésről titkon készül videofelvétel miatt, amelyen síita személyiségek gúnyolódnak az elítélttel közvetlenül kivégzése előtt. A videofilm feltüzelte a felekezeti ellenségeskedéseket a sokak szerint már polgárháborúban álló Irakban, ahol az ENSZ adatai szerint átlagosan több mint száz ember hal meg naponta pokolgépes és aknatámadásokban, valamint vallási kivégzőosztagok gyilkosságaiban.

Hatalmas áruházi balhé: rajtakapták a tolvajt, ezért bántalmazta a bolti dolgozókat