Bár tavaly az előző évinél 30 százalékkal nagyobb, csaknem kétezermilliárd forint volt a közbeszerzések értéke Magyarországon, a Gyurcsány-csomag hatása mégis érződik a pályázatokon. Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke tegnapi tájékoztatóján kijelentette: az idén két ellentétes tendencia határozza meg a közbeszerzési piacot. Egyrészt az uniós pályázatok aránya és értéke jelentősen emelkedhet, másrészt a gazdasági fejlődés lassulása, a szigorító pénzügyi intézkedések miatt az önkormányzatok és a központi költségvetési szervek beszerzései jelentősen csökkenhetnek. Ezért a közbeszerzések értéke az idén legfeljebb csekély mértékben emelkedik.
Hosszú idő óta most először csökkent a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslatok száma – jelentette ki Berényi Lajos. Mindemellett sok vesztes még mindig szinte automatikusan teszi meg a tanácsnál bejelentését, amelyben az eljárás felülvizsgálatát kéri. A megalapozott eseteknél a leggyakrabban azt kifogásolják, hogy testre szabott volt a pályázat, vagyis beavatott nyert. A tanács úgy tapasztalta, hogy bizonyos lobbicsoportok a közelmúltban részérdekek alapján próbáltak változtatni a közbeszerzési jogszabályon. Berényi Lajos szerint nő az uniós pályázatok száma, a gazdasági fejlődés visszafogásával kevesebb lesz a hazai kiírás. E két tényező azonban vélhetőleg kiegyenlíti majd egymást.

Varga Judit nagy bejelentést tett: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”