Ki lesz a jegybank következő vezetője?

Szabó Eszter
2007. 01. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Élénk találgatások folynak arról, hogy márciustól ki veszi át Járai Zsigmondtól a Magyar Nemzeti Bank vezetését. A Népszabadság tegnapi számában megjelent hír szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a napokban nevezi meg jelöltjét a jegybankelnöki posztra, amelyre Simor András, a Deloitte könyvvizsgáló és tanácsadó cég elnök-vezérigazgatója számít a legesélyesebbnek.
A kormány közeli lap értesülései egybevágnak a Magyar Nemzet korábban közölt információival, ám úgy tudjuk, döntés még nem született az ügyben, és Simor mellett komoly esélyei vannak még Bokros Lajosnak, a Közép-európai Egyetem vezérigazgatójának, valamint Karvalits Ferencnek, a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. elnökének is. Simor András kinevezése mellett szól, hogy a konvergenciatanácsban meggyőző teljesítményt nyújtott, amivel kedvező benyomást gyakorolt a kormányfőre. Ugyancsak növeli Simor esélyét, hogy – Járai Zsigmond, Jaksity György, Chikán Attila és Csaba László mellett – részt vett a CEMI tanácsadó intézet gazdaságpolitikai programjavaslatának kidolgozásában, ami a legmagasabb színvonalú ilyen tanulmány az utóbbi időben. Danks Emese kormányszóvivő tegnap annyit közölt az MTI-vel, hogy a jelölt személyéről nem született döntés.
A portfolio.hu gazdasági portál közvélemény-kutatása továbbra is Hamecz Istvánt, az MNB jelenlegi ügyvezető igazgatóját és Bokros Lajost tartja a legalkalmasabbnak a jegybankelnöki poszt betöltésére. A sokáig befutónak számító Surányi György korábbi jegybankelnök már nem számít esélyesnek: Surányi maga is közölte, hogy nem kívánja betölteni újra ezt a posztot, de munkáját a kiszivárgott balatonőszödi beszédben Gyurcsány Ferenc is bírálta.
Mint ismeretes, a miniszterelnök Surányi szaktudását vonta kétségbe, miután a minimálbér adómentességének átalakítására vonatkozó javaslatában Surányi „elfelejtkezett” az adójóváírás intézményéről.

Szakembert vár a Bankszövetség. Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke egy tavalyi háttérbeszélgetésen arra a kérdésünkre, hatással lehet-e a makrogazdasági helyzetre az, hogy új elnöke lesz a Magyar Nemzeti Banknak, azt mondta: adott a monetáris pálya, illetve a jegybankelnök jogállása, az a fontos, hogy szakember kerüljön az MNB élére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.