Kontár reform

Varga Attila
2007. 01. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábbi, konszenzusközeli állapotot teljesen átszabta ez a lista (…), nem tudom, hogy lehet ezek után megegyezni – nyilatkozta Molnár Lajos miniszter kórháziágyszám-javaslatáról némileg megdöbbenve tegnap Schvarcz Tibor, az egészségügyi bizottság szocialista alelnöke. Az Egészségügyi Minisztérium hétfőn juttatta el a regionális egészségügyi tanácsoknak azt a listát, amelyből kiderült, a tárca hány kórházi ágy fenntartását javasolja az egyes régiókban. A korábbi egyeztetések során – amelyeken kormánypárti képviselők, a megyék szakmai vezetői, kórházigazgatók és a szakminisztérium képviselői vettek részt – már kialakult egy előzetes kompromiszszumos lista, a miniszter javaslata azonban teljesen mást, kilencezer ágy felszámolását és két kórház megszüntetését tartalmazta. És most ismét nagy az értetlenség.
Talán nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az SZDSZ-es egészségügyi miniszter sok fontos döntését a szakmai szervezetekkel való egyeztetés nélkül hozza meg, ha esetleg mégis konzultál, akkor a megállapodást könnyedén felrúgja. Érdekes politikusi alkat ő; amit csinál, annak nehéz az értelmére lelni. Egy ország kapkodja a fejét: először 48, majd 31 súlyponti kórházról volt szó, s bár a végén 39 lett belőle, számos olyan nagyobb területe maradt az országnak, ahonnan csak 50–70 perc alatt ér célba a mentő. Ehhez illeszkedik az ágyszámcsökkentés is, amelyről a szakma és a tárca ugyan megegyezett, de ez nem tetszett a „reformer” miniszternek, akire oly büszke Kuncze Gábor.
Teljes a káosz a háziorvosok gyógyszerfelírásában is. Egy hét múlva már egy minősített számítógépes program alkalmazásával minden gyógyszercsoportból a legolcsóbbat kellene felajánlaniuk a betegeknek, a doktorok azonban azt sem tudják, hogy ehhez a színeket vagy a négyzeteket alkalmazó rendszert kellene-e használniuk. A vizitdíjról orvosként sem lehet sokat tudni. Januártól akarták bevezetni, amit február 15-re módosítottak. A patikusok sem lehetnek felkészültebbek, ugyanis a dobozdíjról szóló változtatásokról csak késve értesültek, így sokáig nem tudtak mit mondani a betegeknek. A miniszter szerint felháborító, hogy eddig a benzinkútnál senki nem juthatott hozzá a kedvenc gyógyszereihez. Mivel túl sok gyógyszert fogyasztunk, áruljunk jó néhányat a töltőállomásoknál is! Logikus, nem? Ami pedig a szigorítást illeti: legyen vényköteles néhány népszerű nyugtató, azzal is emeljük a vizitdíjbevételeket.
Évente kétezer gyermek születik a hazai lombikprogramból. Miközben fogyatkozik az ország, finanszírozási változtatást tervez a szaktárca. Bár tavaly szocialista kezdeményezésre országgyűlési határozat született arról, hogy a meddő házaspárok kezelése nem lehet pénzkérdés, Molnár Lajos igyekezetével mégis a gazdagok luxusává válhat ez a beavatkozás. Öt helyett csupán két próbálkozást támogatnának, így csaknem négyszázezer forinttal emelkedhet a párok költsége.
Most, hogy ennyi rosszat ír róla az ember, kezdi azt hinni, hogy az egészségügyi miniszter valójában a magyar nemzet tönkretételén munkálkodik. A gondolat elítélendő, még akkor is, ha kiderült: Molnár korábban életek kioltására alkalmas eszközök gyártásában vállalt volna szerepet, amikor kis híján fegyvergyár-tulajdonos lett belőle. Jellemző ecsetvonás a „liberális” politikus portréján.
Molnár Lajos természetesen azt mondja, ő csupán jobb egészségügyet akar. Amire nagy szükségünk is lenne. De egy pillanatig azon is elgondolkodhatna, miért van az, hogy a többség úgy gondolja, vele mégis inkább rosszabb lesz. Lassan ez az egyetlen dolog, amiben az egészségügy kapcsán konszenzusról beszélhetünk. Ha ehhez hozzávesszük Schvarcz Tibor tegnapi nyilatkozatát, elkezdhetünk aggódni a miniszter úr politikusi jövője miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.