Hétfőn késő este, lapzárta után tette fel az internetre az Egészségügyi Minisztérium a kórházi ágyak számának elosztásáról szóló javaslatát. Azt már korábban meghatározták, hogy régiónként mennyi aktív és krónikus ágy működhet majd, most intézményekre, sőt azon belül szakmacsoportokra, osztályokra bontva osztották el a férőhelyeket. Ettől eltérő elosztásról is dönthetnek az elkövetkező 18 napban az intézményfenntartók képviselőit tömörítő regionális egészségügyi tanácsok (RET), ám ha ez idő alatt nem jutnak teljes egyetértésre, úgy a miniszter javaslata lép hatályba. (A 39 súlyponti, azaz kiemelt szerephez jutó kórháznak már korábban törvényben garantálták a minimális ágyszámot. Így inkább a fennmaradó mintegy 120 intézményben várták jobban a minisztériumi útmutatót.)
A most közzétett lista öt intézményt ítélne bezárásra, ezekben sem aktív, tehát gyógyító, sem pedig krónikus ellátást, ápolást, rehabilitációt nem végeznének. A Budai MÁVk-kórházra, a fővárosi Schöpf-Merei-kórházra, a kecskeméti Repülőkórházra, a Parádfürdői Állami Kórházra, valamint a Borsodi Dialíziscentrum fekvőbeteg-részlegére kerülne lakat. A javaslat más intézményekben is teljesen megszüntetné az aktív ellátást, ám azokat krónikus ellátóhelyekké alakítaná. A lista nyolc ilyen kórházat említ, kevesebbet a novemberben kiszivárgott 26-os változatnál. Igaz, a mostani anyag 12 kórháznál semmilyen javaslatot nem tett, így kérdés, hogy mi lesz ezek sorsa, ha a RET-ek képviselői nem jutnak megállapodásra. Nincs kizárva, hogy ezekben is megszűnne az aktív ellátás. A jelenlegi terv szerint mégis megmaradhatna az aktív gyógyító munka például a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetben – igaz, jelentős ágyszámcsökkentés mellett –, a Budapesti Szent Ferenc Kórházban, az Országos Sportegészségügyi Intézetben, vidéken pedig többek között a sümegi, a marcali és a kiskunfélegyházi kórházban.
A kapuvári kórház igazgatója szomorúan vette tudomásul, hogy a javaslat szerint nem kapnának aktív ágyat. – Egy ekkora területnek, amihez Kapuvár mellett Fertőd is hozzátartozik, szüksége van aktív ellátásra – közölte Benedek Zoltán, aki hozzáfűzte: megkezdték az egyeztetéseket, s abban bízik, hogy a tárgyalások során sikerül javítani az intézmény pozícióin. A zirci kórházigazgató szerint elfogadhatatlan Molnár Lajos ágyszámjavaslata. – Korábban 800 millió forint címzett támogatást kaptunk az államtól, amelyből új kórházat építettünk, erre most a szakminiszter egyetlen aktív ágyat sem javasol számunkra – jegyezte meg Horváth Sándor, aki szerint nincs sok esély arra, hogy a közép-dunántúli RET-ben a felek egyezségre jussanak. Az orvos-igazgató megjegyezte, elképesztő, hogy az állam milliárdokat költ kórházfelújításra, utána pedig ellehetetleníti az intézmények működését. Horváth Sándor kitért arra is, hogy akkora a fejetlenség a tárcánál, hogy a javaslat 119 krónikus ágyat írt ki nekik, ennyit azonban el sem tudnak helyezni. – Ez a javaslat teljesen új helyzetet eredményez, amely felrúgja a megyében eddig kialakult konszenzust – tette hozzá.
Rengeteg intézményben szüntetnének meg szakmacsoportokat, osztályokat. Sok helyen a belgyógyászatot építenék le, de van, ahol bezárnák a sebészetet, a fül-orr-gégészetet, a szülészetet, a gyermekosztályt, a szemészetet, a traumatológiát, vagy éppen az ideggyógyászatot. Csak néhány példa a teljesség igénye nélkül: Edelényben a belgyógyászat, Nagyatádon a traumatológia, a sürgősségi betegellátó, valamint a gyermekgyógyászat, a fővárosi Szent László Kórházban a sebészet és a fül-orr-gégészet szűnne meg.
Meglepődött szocialisták
– Meglepte a szocialista politikusokat az egészségügyi miniszter javaslata – mondta Schvarcz Tibor (MSZP), az egészségügyi bizottság alelnöke. Nem erre a kapacitásajánlatra számítottunk – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy a korábbi egyeztetések során – amelyeken kormánypárti képviselők, a megyék szakmai vezetői, kórházigazgatók és az Egészségügyi Minisztérium képviselői vettek részt – már kialakult egy előzetes lista, amely elfogadható kompromiszszumokat tartalmazott. A most közzétett ajánlat eltér ettől – tette hozzá a szakpolitikus. Példaként a közép-dunántúli, a dél-dunántúli és az észak-magyarországi régiót említette. Nem tudom, hogy lehet ezek után megegyezni – mondta Schvarcz Tibor.
Lapunk információja szerint kormánypárti politikusok valóban hatalmas lobbitevékenységet folytattak. Csakhogy jelentős változások történhettek az általuk „kicsikart” számokban, amikor a javaslatról hétfő este még Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél tárgyaltak.
– Ha nem tetszik a szocialistáknak az egészségügyi miniszter indítványa, győzzék meg a maguk igazáról a regionális tanácsok tagjait – jegyezte meg Béki Gabriella (SZDSZ). A most megfogalmazott javaslatokat a régiók az elsőtől az utolsó pontig tetszés szerint megváltoztathatják – tette hozzá. Cser-Palokvics András, a Fidesz helyettes szóvivője tegnap közölte: világosan látható, hogy az egészségügyi miniszter még a kormánypárti képviselőkkel is színjátékot űz. Schvarz Tibor MSZP-s politikus szavaiból az derül ki, hogy a kormánypártok között teljes a zűrzavar a kérdésben – mondta Cser-Palkovics András. Hozzátette: a Fidesz továbbra sem támogat egyetlen olyan javaslatot sem, amely mindenfajta szakmaiságot nélkülöz és csak azt a célt szolgálja, hogy különböző gazdasági és politikai lobbik kerüljenek helyzetbe.
Ugyan léteznek szakmai és politikai lobbik a betegeké mellett – közölte lapunk kérdésre Miskolcon megtartott tegnapi sajtótájékoztatóján Molnár Lajos egészségügyi miniszter –, azonban ezek hozzátartoznak a demokrácia szabályaihoz. Kijelentette, a kórházak sorsát illetően nem politikai, hanem szakmai döntéseket hoznak a RET-ek. Állítja: a feladatok teljesítése átmeneti kellemetlenségeket okoz, hiszen az új struktúra a fekvő- helyett a járóbeteg-ellátás minőségének javítását helyezi előtérbe.
Zúgolódás a régiókban
Helyi szinten mindenhol nagy a zúgolódás. – Mindenféle szempontból rosszul jár Csongrád megye a miniszter által javasolt kórházi ágyszámokkal – jelentette ki lapunk kérdésére Nógrádi Zoltán, a Regionális Egészségügyi Tanács Csongrád megyei ellenzéki delegáltja. Noha a korábban tervezett 400 helyett 600-nál is több ágyat kaptak az intézmények, Nógrádi Zoltán szerint ugyanakkor ebben az esetben is bebizonyosodott, hogy a tervezetet íróasztal mellett, körzővel és vonalzóval készítették, a helyi ismeretek teljes hiányában. Csongrád megye nem súlyponti kórházai, a makói, a deszki és a hódmezővásárhelyi öszszesen 290 ággyal működhetne tovább, szemben a jelenlegi 688-cal. A változás legsúlyosabban a hódmezővásárhelyi kórházat érinti, ennek ágyszáma ugyanis 315-ről 161-re csökken. A makói kórház a jelenleginél 109-cel kevesebb aktív ágyat kapott a minisztériumtól. Deszken csak látszólag kicsi a csökkenés: 137 helyett 102 aktív ágy lesz.
– Azért csak látszólagosan kicsi a csökkenés, mert a deszki egy speciális kórház: abban az intézményben tüdőszanatórium működik – közölte Nógrádi. A politikus elmondta, az intézmény nemcsak megyei, de regionális feladatokat is ellát, pulmonológia és tüdőgyógyászat ugyanis a Szegedi Egyetem orvoscentrumában sem működik, és a jövőben sem fog. A makói kórházzal kapcsolatban a fideszes politikus elmondta: a száznál is több ágycsökkentés azért gond, mert a makói térséghez tartozó Nagylak és környéke 50 kilométernél meszszebb van bármilyen egészségügyi intézménytől. Nógrádi bejelentette azt is: Molnár Lajos ezen javaslatával még nagyobbra növelte a Csongrád megyei önkormányzat egyébként is tízszázalékos költségvetési hiányát. A makói és a deszki intézmények ugyanis kiválóan gazdálkodtak eddig, ám most a csökkenő ágyszám mellett lényegesen nagyobb veszteséget termelnek majd.
– Ismételten a politikai és gazdasági érdekeket, és nem a szakmai megalapozottságot látom a számok mögött – reagált Gombaszöginé Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés Fidesz–KDNP-s elnöke, aki nem nem tartja elfogadhatónak, hogy az országos és régiós összehasonlítások szerint Fejér megye lakosságának ellátására jelentősen alacsonyabb az egy főre jutó aktív kórházi ágy. A közgyűlés elnöke úgy véli, a RET-ben való egyeztetés csak látszatdemokrácia.
A közgyűlés MSZP-s tagja még nem ismerte Molnár Lajos javaslatának részleteit, de bizakodóan nyilatkozott a RET-ben kezdődő egyezkedésekről. Gulyás Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés egészségügyi, szociális és esélyegyenlőségi bizottságának Fidesz– KDNP-s elnöke úgy véli, meg fog rendülni az egészségügyi ellátás az országban. – Remény sincs arra, hogy a felek a RET-ben meg tudnak egyezni. Ez egy áldemokratikus intézkedés, aminek a végén a miniszter erőből mindent eldönt – szögezte le Gulyás Zoltán. A politikus szerint ami zajlik, az az egészségügy tönkretétele. Szalainé Glázer Tímea, a közgyűlés MSZP-s tagja még nem látta a szakminiszter ágyszámjavaslatát, de úgy nyilatkozott, nagyon szeretné, ha a felek a RET-ben egyezségre jutnának, és ebben bízik.
Kósa: Nincs jövőkép
Senki sem vitatja, hogy az egészségügy reformra szorul, ám ami most folyik, az nem más, mint mészárosmunka az egészségügyi szolgáltatások rovására – jelentette ki Kósa Lajos. A kormánynak nincs jövőképe. A kórházi ágyak megszüntetésekor takarékoskodni igyekszik, ám a kapacitást esetleges politikai alkuk mentén szűkíti, ugyanakkor pazarol, mert a megfelelő személyzet híján kétséges, hogy ki fogja működtetni és hogyan azokat az új kórházi osztályokat, műtőket, amiket az utóbbi években sokmilliárdos beruházással megvalósítottak. Ebből az átgondolatlanságból semmiképpen sem következik, hogy az egészségügy a reform eredményeképpen a közelebbi vagy a távolabbi jövőben jobb helyzetbe kerülhet. A vizitdíj ugyanis biztosan nem fogja megszüntetni a paraszolvenciát, viszont a kapacitások szűkítése sorban állást fog kialakítani, ami egy újabb borravalóhoz, a sorpénz kialakulásához fog vezetni – jelentette ki a politikus.

Galambos Lajos lenyúlt félmilliója sokkolta az országot