Sokan a demokratikus táborból attól tartanak, hogy Kostunicáék lepaktálnak a radikálisokkal, mások viszont nem is lennének hajlandók együttműködni a Szerbiai Demokrata Párttal (DSS), mert nem tartja sem európainak, sem demokratának. A Csedomir Jovanovics-féle Liberális Demokrata Párt vezette négyes koalíció – amelynek tagja a Nenad Csanak-féle Vajdasági Szociáldemokrata Liga is – ezt kerekperec ki is mondja. Kormányt azonban – legalábbis most úgy tűnik – a DSS nélkül nem lehet alakítani. Ezzel magyarázható, hogy a Borisz Tadics vezette Demokrata Párt (DS) koalíciós partnerként beszél Kostunica pártjáról, az azonban szinte elutasítóan hallgat. Ha a Demokrata Párt a negyedik legerősebb formációnak tartott négyes koalícióval és a kisebbségi pártokkal többséget tudna szerezni a parlamentben, Kostunica hoppon maradna. Néhány nap múlva minden eldől. Csütörtök éjfélkor vége a kampánynak, vasárnap pedig Szerbia polgárai döntenek az ország további sorsáról.
Nem lehet a kampánytól elvonatkoztatni a hírt, hogy belgrádi kezdeményezésre Putyin telefonon beszélt Kostunicával Koszovóról. Szerb forrás szerint az orosz elnök megismételte Szerbia területi integritásának támogatását.

Mi magyarok nem szoktuk bedobni a törülközőt, sem akkor, sem most