Lombikprogram már csak a gazdagoknak?

Bár évente kétezer gyermek születik a világszínvonalú magyar lombikprogramok segítségével, az egészségügyi tárca olyan tervezettel rukkolt elő, amely már csak a gazdag embereknek teszi lehetővé a beavatkozások egy részét. A „Támogatást születendő gyermekeinkért” civil szerveződés nyílt levélben tiltakozott a tervezet ellen, és aláírás-gyűjtési akciót indított. Az alapító Szeibert Anikó szerint a megváltozó támogatási rendszerben a párok negyven százaléka anyagi okok miatt már nem venne részt a nem támogatott lombikprogramokban.

Munkatársunktól
2007. 01. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Miért érezte úgy, hogy a lombikprogramokban részt vevőknek szükségük van egy érdekvédelmi civil szerveződésre?
– Természetesen azért, mert nem volt, aki kiálljon értünk. Tapasztalatból tudom, hogy aki vagy akinek az ismerősi, illetve baráti körében nincs érintett, így nincs közvetlen rálátása a meddőséggel küszködők problémáira, nehezen szólítható meg. Jómagam 2004-ben elég sok időt töltöttem egy meddőségi központ várótermében. A folyosón ácsorogva, eredményekre várva a nők beszélgetéseiből kiderült, hogy ezek a hosszú kimaradások mennyire bizonytalanná teszik a helyzetüket a munkahelyükön, sőt olyannal is találkoztam, akinek emiatt már fel is mondtak. Az utcára kerülő nő a lombikprogram sikertelensége esetén úgy kénytelen újabb munkahelyet keresni, hogy továbbra is fennáll az elbocsátástól való fenyegetettség veszélye, ám ha nem talál munkát, a nagyon drága hormonkészítményeket a következő próbálkozáskor már nem tudja kifizetni. Számomra az utolsó cseppet a pohárban egy 2004 végén napvilágot látott, a szomorú magyar demográfiai viszonyokért a nőket okoló, támadó hangnemű cikk jelentette: a lényege talán annyi, hogy a magyar népességfogyás a karrierista nőknek köszönhető. Ekkor kezdtem mozgolódni, szervezkedni, mert rádöbbentem, hogy Magyarországon nem létezik olyan szervezet, amely az érintett párok érdekeit felvállalja.
– A kormánynak írt nyílt levélben tiltakoznak a jogszabály-módosítási tervezet ellen.
– Az ötről kettőre csökkentés hírére kirázott bennünket a hideg. Számolgatni kezdtünk, latolgatva az esélyeket, hogy így az évente megszülető kétezer lombikbaba száma mennyivel csökkenne, és hogy egy párnak mennyi pénzt kellene a nem támogatott harmadik, illetve többedik beavatkozáson való részvételre előteremtenie. A kettőre csökkentés – a többi tényező változatlanul hagyásával – kalkulációink szerint 1200-ra csökkentené a lombikbeavatkozás következtében megszületett gyermekek számát, a hetvenszázalékos esély, amelyet a gyermek fogantatására az eddig finanszírozott öt beavatkozás jelentett, negyven százalékra csökkenne. Némileg más lenne a helyzet akkor, ha az eddig általában ötven százalékban támogatott, ám így is nagyon drága hormonkészítmények támogatását megemelnék. De sajnos nemhogy emelnék, nagy bánatunkra 2007-től még csökkentik is, ahogy nagyon sok más gyógyszerét. Ez végzetes következményekkel jár a meddő párokra nézve, mert a stimulációs készítmények 100–250 ezer forintos ellenértékét eddig sem volt egyszerű kifizetni.
– Évente kétezer gyermek születik lombikprogram segítségével. Sok párnak csak a többedik beültetés sikeres. Egy támogatás nélküli kezelést – mondjuk ki – csak a tehetős emberek vehetnének igénybe.
– Ez így van. Az eddig sem olcsó lombikozás így még inkább luxussá válna. Tudomásunk szerint a jelenlegi árakkal számítva egy hatodik, vagyis az Országos Egészségbiztosító Pénztár által nem támogatott beavatkozás ma már 380 ezer forintba kerül, és ebben a fentebb már említett gyógyszerköltségek, illetve az esetleges különleges eljárások nincsenek benne. Ez még akár 160 ezres tétellel növelheti a költségeket. Tehát jelenleg egyetlen támogatás nélküli próbálkozás – vizsgálatokkal, utazással, gyógyszerekkel, komplett beavatkozással átlagosan 700 ezer forintba kerül. Nem egy sorstársunk van, aki nem tudott az anyagi megterhelés miatt bejelentkezni a következő beavatkozásra, egész egyszerűen nem tudták előteremteni a hormonkészítmények árát. Olyan ismerős is akad, aki fűnek-fának eladósodott, hogy fizetni tudja a gyógyszereket, vagy éppen jelzáloggal terhelte meg az otthonát, hogy hitelt kaphasson. A tervezet szerint nem a hatodiktól, hanem már a harmadik beavatkozástól ennyi pénzt kellene kifizetni.
– A nyílt levelükre milyen választ kaptak, s hol tart az aláírásgyűjtés?
– Személyesen vittük el az egészségügyi tárca államtitkárának, a sajtónyilatkozataiból jól ismert Horváth Ágnesnek, aki már akkor tájékoztatott bennünket arról, hogy kettőre csökkentenék a támogatott beavatkozásokat. Találkozásunk alkalmával igyekeztünk felhívni a figyelmét az ebből adódó súlyos következményekre. Meg kellene értetni a döntéshozókkal, hogy ezt a témát a mai magyar demográfiai viszonyok között a megszorításoktól, vizitdíjtól, gyógyszertámogatás-csökkentéstől külön kellene kezelni, mert itt az ország jövőjéről, a gyermekekről van szó. Az aláírásokat 2007. január 31-ig gyűjtjük, és eddig több mint 5000 aláírás gyűlt össze, amit februárban hivatalosan is szeretnénk átadni a kormánynak. Hiszünk abban, hogy közös érdekekkel lassíthatnánk Magyarország demográfiai katasztrófájának bekövetkezésén. Hisz mindenkinek ez az érdeke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.