Összejött a magyar párharc a női kézilabda EHF-kupa nyolcaddöntőjében: a tegnapi bécsi sorsolás eredményeként a Debrecen a francia Metz, a Dunaferr pedig a Kiskunhalas csapatával találkozik. Az első mérkőzéseket február 17–18-án Metzben és Dunaújvárosban rendezik, a visszavágókat egy héttel később. Zsiga Gyula, a Kiskunhalas trénere már csak azért is az ellenfelet tartja esélyesnek, mert a kézközépcsonttörést szenvedett Ilyés Annamáriára biztosan nem számíthat, Kocsis Erzsébet, az újvárosiak ügyvezetője elégedett a fejleményekkel: „Szerettük volna a Kiskunhalast kapni, és ez teljesült. Legyőzhető ellenfél, akit ismerünk, ráadásul nem is kell sokat utaznunk.” Bíró Imre, a DVSC edzője arra emlékeztetett, hogy együttese a tavalyi negyeddöntőben is összeakadt a Metzcel, és akkor 43-41-es összesítéssel jutott túl rajta. A további párosítás a következő: Artasz (görög)–Leverkusen (német), Rulmentul Brasov (román)–Itxako Estella (spanyol), Ikast (dán)–Sagunto (spanyol), Zvenigorod (orosz)–Quintus (holland), Elda Prestigio (spanyol)–Michalovce (szlovák), Zaporozsje (ukrán)– Lokomotiva Zagreb (horvát).
Úton a csapat. Férfiválogatottunk már ma elutazik a németországi vb-re, ahol szombaton vívja első mérkőzését Dániával. A csapat elé tűzött cél az első hét hely valamelyikének megszerzése, hiszen innen nyílik csak út a 2008-as tavaszi olimpiai selejtezőre. Ennek megfelelően a jutalmak is ezekért a pozíciókért járnak, az aranyéremtől lefelé haladva 20, 16, 14, 12, 9, 7 és 6 millió forint. A remélhetőleg kifizetendő prémium fedezete lehet a Pannon GSM Távközlési Zrt.-vel tegnap megkötött kétéves szerződés, amely esztendőnként több mint százmillió forint feletti támogatást jelent.

Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai