Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője úgy véli, a kormány megvonta a juttatást, hiszen a megszorítások el is viszik az egy- havi extra járandóságot. – Miközben egy kicsit furcsállva nézzük azt a koalíciós veszekedést, talán műbalhét, amely a 13. havi nyugdíj megtartása vagy átalakítása körül zajlik, nyugodtan mondhatjuk, hogy azt már elvették – közölte tegnap Navracsics. Szerinte a Gyurcsány-csomag háztartásonként havi 40 ezer forintos többletterhet jelent.
Iván László azt javasolta, hogy a 13. havi nyugdíjat építsék be az alapnyugdíjba, amelyet így adminisztratív eszközökkel nem lehetne elvenni a nyugdíjasoktól. Ennek lehetőségéről a kisebbik kormánypárt elnöke beszélt a múlt héten. Kuncze Gábor szerint ugyanis meg kell vizsgálni annak kérdését, hogy fenntartható-e a 13. havi nyugdíj intézménye. Úgy fogalmazott, azt esetleg be lehetne építeni a jelenlegi alapjuttatásba – eddig tehát egybevág a Fidesz és az SZDSZ javaslata. Kuncze elképzelése ugyanakkor szöges ellentétben áll a mi szándékainkkal – jelentette ki Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP-frakció tagja. Mint mondta, Kuncze ötlete a juttatás eltörlését készíti elő, mert az SZDSZ-elnök szerint az új belépők már nem jutnának hozzá a kiegészítő összeghez. – Ezzel szemben mi az újonnan nyugdíjba vonulóktól sem vonnánk meg az egyhavi nyugdíj összegét – mondta Soltész. Azt is hozzátette, hogy elviekben egyet lehet érteni azzal a Kuncze-féle javaslattal is, hogy a plusznyugdíj csak bizonyos értékhatár alatt járjon. – Mi lenne az a havi nyugdíj-összeg, ami felett elképzelhető lenne a juttatás megvonása? – kérdeztük Soltésztól. 150-170 ezer forint – közölte a szakpolitikus.
Csákabonyi Balázs (MSZP) szerint a Fidesz nyitott kapukat dönget. Sem a kormánynak, sem az MSZP-frakciónak nincs szándékában a 13. havi nyugdíj eltörlése – nyilatkozta a politikus.

Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot