Máris vennének a kormányzati ingatlanokból

Hírösszefoglaló
2007. 01. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az értékesítésre szánt kiemelt kormányzati ingatlanok közül sok iránt már most jelentős az érdeklődés – mondta Barna István, a 250 millió forintnál értékesebb kormányzati ingatlanok értékbecslésével megbízott konzorciumtag, az Immo-Bill Rt. vezérigazgatója. A szakember elmondta: a harminc fővárosi kormányzati ingatlan összértéke az előre jelzett százmilliárd forinthoz képest nem változik jelentősen. Az Immo-Bill Rt. és a Reorg Rt. alkotta konzorcium a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) pályázatán nyerte el a magyar állam tulajdonában álló, a kincstári vagyonkörbe tartozó ötven, 250 millió forintnál értékesebb ingatlan forgalmi értékbecslésének feladatát. A konzorcium tavaly őszszel kezdte meg az épületek felmérését.
A vizsgált kormányzati ingatlanok közül a harminc fővárosi értékére vonatkozó, az adott épületet érintő műemléki és egyéb szabályozásokat és tulajdoni állapotokat ismertető, egyenként 40-50 oldalas dokumentumok még januárban elkészülnek. A hiányzó honvédségi ingatlanok esetében a titkos részekbe jutási engedélyek okoznak problémát – ismertette Barna István. Az értékeléskor többek között a városrendezési szabályokat, az épületek fizikai kondícióját, a végzett felújításokat és ezeknek az ingatlan értékére gyakorolt hatását, a parkoló-, illetve garázskialakítási lehetőségeket vizsgálják – tette közzé az MTI.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.