Menekülnek az irakiak

Minden nyolcadik iraki állampolgár menekült el otthonából az ország elleni 2003-as amerikai invázió kezdete óta – állítja az ENSZ menekültügyi szervezetének főbiztosa, aki 60 millió dolláros segélyt kér a nagy szegénységben élő menekülteknek.

Munkatársunktól
2007. 01. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatvanmillió dollár értékű segélyszállítmányra tart igényt az ENSZ menekültügyi testülete azon iraki állampolgárok számára, akik a közel négy éve indított iraki háború óta kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat az eluralkodott erőszak miatt. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint az amerikai megszállás óta az irakiak 12 százaléka hagyta el otthonát, havonta körülbelül 50 ezren kénytelenek elmenekülni. Antonio Guterres úgy véli, ehhez hasonló menekülthullámot utoljára 1948, Izrael állam megalapítása utáni években lehetett tapasztalni, amikor palesztinok százezreit űzték el otthonaikból. Az iraki menekültek többsége Szíriában (mintegy egymillióan), Jordániában (700 ezren), Egyiptomban (20-80 ezren) és Libanonban (40 ezren) talált menedékre. „Minél hosszabb ideig tart az iraki konfliktus, annál nehezebb lesz a helyzete a több százezer menekültnek” – nyilatkozta Guterres. A menekültügyi testület becslései szerint a közel-keleti ország határain túlra vonult irakiak száma kétmillió fő, az országon belül menedéket keresők mintegy 1,7 millióan vannak, s számuk ez év végére akár a 2,7 milliót is elérheti. A főbiztos figyelmeztet arra, hogy a külföldre menekültek többsége nagy szegénységben él, és minden bizonnyal egyre több nő válik prostituálttá.
Súlyosan elítélte tegnap este a brit kormányfő Szaddám Huszein kivégzésének módját, felhívta a figyelmet ugyanakkor az egykori iraki diktátor bűneire is – számolt be az MTI. Tony Blair, aki Abe Sindzo japán miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatót Londonban, teljesen helytelennek és elfogadhatatlannak minősítette azokat a körülményeket, amelyek közepette Huszeint tavaly év végén felakasztották. Blair több mint kéthetes hallgatás után először szólalt meg az ügyben, jóllehet saját kormányának vezető tagjai, köztük John Prescott miniszterelnök-helyettes és Gordon Brown pénzügyminiszter – az idén távozó Blair félhivatalosan kijelölt utódja – már többször elítélték a kivégzés módját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.