MI A MAGYAR?

Gmunden, 1903. szept. 8.

Kedves mama!
[…] Újság tulajdonképpen most nincs; így legfeljebb szociálpolitikai értekezést írhatnék arról, hogy nem az lesz a magyarok romlásának oka, mert – a mint Dohnányi mondja – magyar lesz hadseregünk nyelve és szelleme, hanem igenis az, hogy a magyar nemzet egyes tagjainak elenyészően csekély kivétellel oly bántóan nagy a közönye minden iránt, a mi magyar. Nem a magas politikában; ott tudunk lelkesedni nemzeti ideálokért, hanem a mindennapos életben, minden jelentéktelennek látszó csekélységekben szüntelenül vétkezünk a magyar nemzet ellen. „… [N]ekünk itt mindegy, beszéli-e és hogyan valaki a mi egyetlen és páratlan nyelvünket, beszélünk helyette mi magunk mindenek nyelvén; műveletlennek csúfoljuk a ki csak magyarul tud, legyenek bár az egyetem összes tudományai a fejében; leányainkat, jövő nemzedékek anyáit idegen neveléssel zsenge korukban rontjuk meg…” – mondja egy szép beszédében Rákosi Jenő. Igaza van! Így tesz a magyar, holott minden úton-módon terjesztenie kellene anyanyelvét, mert csak így lehetne erős, legalább országa határain belül. Hanem persze nekünk mindegy, magyar vagy német szó (ezzel még büszkélkedünk is), magyar áru, osztrák áru. Kell, hogy minden ember, midőn férfiúvá fejlődött, megállapítsa, minő ideális cél érdekében akar küzdeni, hogy e szerint alakítsa egész munkálkodásának, minden cselekedetének mineműségét. Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és magyar haza javát. Azt hiszem, eddig is tanújelét adtam e szándékomnak, kevésbé jelentős és fontosabb cselekedeteimmel, melyek csekély erőmből kitellettek, egyaránt. Sajnos e téren az én otthonomban is sok a javítanivaló. Szomorúan tapasztaltam legutóbbi együtt időzésünk alkalmával, hogy te is, Böske húgom is, akár hanyagságból, akár feledékenységből az előbb felsorolt hibákat követitek el. Nem mondom, ha pl. valahol Gotterhalte botrány történik, nagy a felháborodás. Csakhogy ebből a magyarságnak semmi haszna; itt legfeljebb a törvényhozás, a kormány orvosolhatna. Minthogy azonban nem mindenki juthat miniszterelnöki székbe, azért akiket ez a szerencse megkímélt, munkálkodjanak szép csendesen, feltűnés nélkül a köznapos életben mindenért, a mi magyar. Terjesszék, terjesszétek a magyar nyelvet szóval, tettel, beszéddel! Beszéljetek egymás között magyarul!!! Mennyire restelleném, ha pl. Pozsonyban, esetleg később Budapesten meglátogatna egy ismerősöm, ki ismeri gondolkodásmódomat, s véletlenül meghallja, hogy ti egymás között – németül beszéltek, esetleg engem is így szólíttok. Ez engem szájhősnek fog gondolni. – Mentségül hozod fel, hogy Irma nénivel már megszoktad a német szót. Ez elfogadható mentség, de egyszersmind jóvá nem tehető mulasztásnak eredménye. Miért nem szoktátok meg fiatalkorotokban a magyar szót? Hiszen Irma néni hosszú ideig volt Békés megyében; itt meglehetősen megtanulta nyelvünket, a többit te folytathattad volna. Ha jóval későbben megszoktál velünk németül beszélni, hogy megtanuljuk a német nyelvet, épp úgy megszokhattál volna magyarul beszélni Irma nénivel, hogy ő megtanulja a magyar nyelvet.
De miket is beszélek én itt összevissza! Hiszen Magyarországon mindenkire kötelező és szükséges a német nyelv tudása; nem árt, ha ezen kívül még magyarul is beszél (egy keveset)!
Halljátok a tételt, mely minden magyarnak szól:
Csak akkor beszélj idegen nyelven, ha erre föltétlenül szükség van! Vagyis azt kívánom, hogy, ha Irma nénivel más nyelven beszélsz is, de Böskével úgy otthon, valamint idegenben, akár otthon vagyok, akár nem, feltétlenül magyarul beszélj. „Nehéz ehhez hozzászokni”, akkor fáradni kell; a magyar nyelv megérdemli ezt.
(Bartók Béla levele özvegy Bartók Bélánénak Pozsonyba)