Csaknem 35 milliárd forint értékben értékesítettek állami ingatlant 2006-ban – jelentette ki Zelles Sándor, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatója az MTI-nek. A fenti összegből 15 milliárd forint már befolyt, 20 milliárd forintra pedig már szerződés született, vagy folyamatban van annak előkészítése. Zelles Sándor szerint míg 2000-től 2004-ig összesen tízmilliárd forintnyi ingatlant adott el a KVI, 2005-ben már 30 milliárd forint folyt be ebből a tevékenységből.
A tavalyi értékesítések közül két programot emelt ki a vezérigazgató. A Magyar Televízió székházának felépítésével megbízott cég, a Millennium Média Kft. eladásából 7,4 milliárd forintra született szerződés. A balatonvilágosi üdülőkomplexum, a Club Aliga értékesítésére kiírt pályázaton pedig – ártárgyalás után – 5,5 milliárd forintos ajánlattal nyert a PRO-MOT Kft. Mindkét program a szerződéskötés fázisában van, az ellenérték csak az idén folyik be a kincstárba.
A KVI vezérigazgatója elmondta: feltárják a tartalékokat a kincstári vagyonban. Példaként említhető, hogy az üres, kihasználatlan ingatlanok értékesítését készítik elő, ingatlanrendezési feladatokkal, telekmegosztással vagy más rendezési tervekkel kapcsolatos eljárásokkal pedig növelik az állami ingatlanok értékét. Három éven belül akár egymilliárd eurónyi ingatlannal kapcsolatos bevétel is elképzelhető – jelezte Zelles Sándor.

Aranyosi Péter tökéletes és nem kér bocsánatot