(milyen a kínai marketing…)

Én nem tudom, hogy az úgynevezett marketingtevékenység nélkül, amelynek a reklám a lelke, virágozna-e a piacgazdaság, és megfelelően működne-e a fogyasztói társadalom. Ezzel kapcsolatban van egy alattomos kérdésem: maga a reklám hasonlítható-e a sportban oly sok botrányt okozó s oly emberfeletti teljesítményeket létrehozó doppinghoz, egy félresikerült metaforával élve: izmosítja-e a terméket, midőn az piacra kerül? Be kell látni, hogy két azonos képességű és felkészültségű fogkefe közül az lesz a befutó, amelynek reklámozása jobban sikerül. Naná! Versenyről van szó itt is meg ott is.
Ha jól belegondolunk, az egész világ egy szép nagy reklámcsomag, éjjel-nappal folyik a kampányolás és a doppingolás, legyen szó bankkölcsönről, mobiltelefon-cseréről, művészetről, politikáról, sörről vagy túrabakancsról. A mondás, hogy a jó bornak nem kell cégér, réges-rég anakronizmussá vált, nem az áru minősége, hanem imázsa számít. Az imázs újkori varázsszó: ha valakinek vagy valaminek nincs imázsa, esélye sincs a piacon. Egyértelmű, hogy az imázsteremtéshez pénz kell. Egy jó politikai marketingszakember többet kóstál, mint maga az áru. Ritka kivételes eset az, amikor az áru birtokában van a reklámteremtő képességnek is. Ezalatt nem azt értem, hogy jó reklámhordozó (mondjuk, a teniszbajnokba oltott szexszimbólum Sarapova), hanem azt, hogy önmaga, mintegy belülről képes különböző módszerekkel és trükkökkel reklámozni és menedzselni saját magát. Ez egy tárgy esetében nehezen elképzelhető, ehhez eleven lény kell, sőt gondolkodó, ihletett elme. Hirtelenjében egy kézenfekvő példát tudok erre mondani: egy személyt. Ez a személy Gyurcsány Ferenc. Saját állítása szerint is sok furfangos kampányötlet gazdája, képes irányítani önmagát, marketingcsapatát, egy-egy nagy dobása nem csupán saját, hanem egész pártjának hasznára van. Valószínűleg a hozzá közel álló emberek erre mondják, hogy zseniális. Ő aligha vallja azt, hogy a jó bornak nem kell cégér, ő cégéres, már amenynyiben a jó cégért a bor fölé helyezik.
A televíziót mintha éppenséggel a reklám miatt találták volna fel. A reklámnak iszonyúan nagy szüksége van a tévére, nem kevésbé a tévének a reklámokra. Egymás nélkül valószínűleg éhen halnának. A jó reklám egyik ismérve az abszurd hülyeség. Képzeljük el azt az elmét, amelyik kiötlötte a jelmondatot, miszerint a nulla mindenkit beindít. Mely csavaros és barázdált homloklebeny képes az alkotás szintjére emelni ezt a marhaságot? Igaz, attól is majdnem beindult a magyar nép, amikor Gyurcsány megtalálta az elveszett kislányt a Rózsadombon, pedig talán az sem volt kisebb marhaság és fantazmagória. Az ilyen „nullás” dolgok hasonlóak a dadaizmushoz: reális céljuk a megdöbbentés. A megdöbbent ember még gondolkodni is elfelejt.
Persze van másfajta üzleti és reklámfilozófia is. Ez pediglen a kínai, amely azt vallja, hogy az udvariasan kínált olcsóság némely esetben übereli a minőséget. A minap bementem egy kínai boltba, ahol elképesztő mennyiségben árulnak elképesztő dolgokat: bőrharisnyától örökmozgó turmixgépig. Megkérdeztem a szolgálatkész elárusítónőt, hogy megy ezen a sivár, hetedik kerületi tájon az üzlet? „Sajnos meleg van” – felelte. „Ez mit befolyásol?” – érdeklődtem értetlenül. „Ha hideg van, az itteni emberek fázni kezdenek, és mind jönnek jó meleg dzsekit venni, s a mienknél olcsóbbat nem találnak. Úgy jönnek, mint virágra a méh. Aki nem akar nagy gázszámlát, otthon is viseli. Ezért jó nekünk, ha hideg van.”
Hogy mi lesz a kínai filozófiával, ha enyhe lesz a tél, én nem tudom…