Kapott-e az MSZP a multinacionális cégektől pénzt vagy más juttatást a választási kampányára, és ha kapott, mennyit? – tette fel a kérdést közleményében a Országos Dohányfüstmentes Egyesület. A civil szervezet emlékeztetett arra, hogy a multimilliárdos dohányipar érdekében a kormány megkerülte, kijátszotta az Európai Unió direktíváját, ami elítélendő cselekmény volt. – Nem szabad elfelejteni, hogy az összes dohányreklámot kizárólag a még nem dohányzó gyerekek és ifjúság dohányzásra történő rászoktatására találták ki – hangsúlyozta az ODE. Az egyesület felhívta a figyelmet: minden 15. percben meghal egy magyar állampolgár (naponta százan) a dohányzás következtében. Ez megvalósítja a dohány általi népirtást, tömeggyilkosságot – vélekedik az ODE. A közlemény azt is felrója a szocialista képviselőknek, hogy időközben az EU-direktíváknak megfelelően, fogcsikorgatva, de mégis módosították a gazdasági reklámtörvényt, ennek kiterjesztését azonban az üzleten belül elhelyezett reklámokra már nem támogatták.

Orbán Viktor: A kormány megvédi Magyarországot az energiaárak emelkedésétől