Remélem, hogy 2007 végére a kormánykoalíció és a miniszterelnök eltakarodik a politikai hatalomból, amelyet illegitim módon szerzett meg – fogalmazta meg elvárásait Kövér László. A Fidesz választmányi elnöke szerint nem csak a demokráciába vetett hit, az igazságérzet és a nemzet becsülete követeli meg a második Gyurcsány-kabinet lelépését. Figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy mindennap, amelyet a kormányrúdnál eltöltenek, katasztrófával ér fel, „válságkezelésük” az ország végleges tönkretételéhez vezet. Az erkölcsi, politikai, gazdasági és pénzügyi összeomlásért el kell számoltatni az MSZP és az SZDSZ politikusait; a még állami, nemzeti tulajdonban lévő vagyont, földet, ingatlanokat, az egészségügyi ellátórendszert meg kell védeni a rablólovagoktól – sorolta Kövér, aki szerint mindehhez alkotmányos és demokratikus felhatalmazást a Fidesz által kezdeményezett népszavazás adhat. Úgy vélte: 2007-ben a valós érdekérvényesítéshez szükséges párbeszéd kezdeményezésének lehetősége a „kormányoldalon” található. Ugyanakkor szerinte a PR-politizálásban a Fidesz nem lehet partner.
Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke kifejtette: 2006 megmutatta, hogy az igazi kihívás a társadalom végletes politikai megosztottsága. Hangsúlyozta, ő maga már másfél éve sürgeti, hogy a pártok kezdjenek párbeszédet, amely akár a nemzet egészét érintő kérdésekről szóló megállapodáshoz is elvezethetne. Simon Gábor 2007-re „erőt és felelősséget” kívánt a közéleti szereplőknek.
– Abban mindenki egyetérthet, hogy az országnak nagyobb nyugalomra lenne szüksége – vélekedett Horn Gábor. Az SZDSZ ügyvivője bízik abban, hogy kezdeményezésük, amellyel az öt parlamenti pártot hívták tárgyalóasztalhoz, eredménnyel zárul, és ez hozzájárulhat az érdemi párbeszédhez. – Azt várom 2007-től, hogy az árkok ne mélyüljenek, még ha betemetésükre egyelőre nincs is sok esély – közölte a liberális politikus.
Soltész Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese először is abban reménykedik, hogy „az a hazugságáradat, amely az utóbbi hónapokat, sőt éveket jellemezte a kormány és a koalíciós pártok részéről, a társadalom további eszméléséhez vezet”. Elengedhetetlennek nevezte, hogy a miniszterelnök és jó néhány bizalmasa az ország vezetésének sokrétű munkáját másoknak hagyja. Soltész nagy súlyt fektetne ez évben arra, hogy az ország és a közélet szembenézzen a népesedési gondokkal.
Bárcsak a nyugalom éve következne el a zaklatott és viharos időket követően, amelyeket a miniszterelnök hazudozása okozott – közölte Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese. Azt várja ettől az esztendőtől, hogy a kormány valóságos párbeszédet fog kezdeményezni a parlamenti ellenzékkel, méghozzá azokról a közigazgatást és államszervezetet célzó elképzelésekről, amelyek célja a kisebb, de hatékonyabb állam. Leszögezte: tűrhetetlen volna, ha a kormány ezeket a kérdéseket továbbra is magánügyének tekintené.

Lemondásra szólították fel Zugló alpolgármesterét miután megpofozott egy gyereket