Morális gátlástalanság

Meddig mehet el a zsidó–keresztény vallási hagyomány gyalázásában az internetes újságírás? – merül fel sokakban az Index egyik főmunkatársának trágár írása nyomán. A cikket Fabiny Tamás evangélikus püspök sem hagyta szó nélkül újévi rádiós prédikációjában.

Joó István
2007. 01. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Születése nyolcadik napján, a választott néphez tartozásának jeleként is, Jézus Krisztust körülmetélték. Ezt a tényt és a katolikus népi vallásosságot gúnyolta ki igen durva hangvétellel az Index Pulitzer-emlékdíjas főmunkatársa, Tóta W. Árpád december 27-én. Az ultraliberális újságíró Indexről beajánlott blogjára azóta is érkeznek a többnyire hasonlóan szélsőséges reagálások. Fabiny Tamás, az északi evangélikus egyházkerület püspöke újévi – a Magyar Rádió által is közvetített – prédikációjában kitért erre a szerinte több vallás híveinek érzékenységét is sértő írásra. Megállapította: „2006 ősze és Őszöde óta sokan morális példának tartják a megbotránkoztató és alpári beszédet”.
Lapunk megkeresésére Fabiny Tamás felidézte, hogy a karácsonyt követő nyolcadik nap Jézus körülmetélésének emléknapja is. Lukács evangéliuma a körülmetélés említésével egy teológiailag fontos tényt rögzít: Jézus, aki nemcsak valóságos Isten, hanem valóságos ember is, így kötődik népéhez. Fabiny szerint amikor az internetes újságíró gúnyt űz a körülmetélésből, azzal a zsidó vallási gyakorlatot állítja pellengérre. Rávilágított: az írás a keresztényeket is durva módon sérti, hiszen a Megváltót és édesanyját, Máriát a legobszcénabb szó- és képhasználattal illeti. Kérdésünkre, mi indokolta, hogy rosszallásának hangot adjon, hiszen a véleménynyilvánítási és szólásszabadságot az alkotmány garantálja, Fabiny püspök úgy felelt: az egyháznak hozzá kell szólnia a kirívóan romboló társadalmi jelenségekhez. Az internetes újságírás egy részében a belső fék, a moralitás teljes hiánya tükröződik. A püspök hozzátette: nem arról van szó, hogy a felekezetek különleges védettséget igényelnének a maguk számára. Örök követelmény azonban, hogy az egyes orgánumok úgy foglalkozzanak a vallásokkal, hogy közben ne sértsék az emberi méltóságot, és ne éljenek amorális módszerekkel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.