A tizenhárom éves St. Louis-i Ben Ownby eltűnését a múlt hétfőn jelentették be a szülei. A kisfiút akkor látták utoljára, amikor leszállt az iskolabuszról, de egyik osztálytársa emlékezett egy fehér furgonra, amelyet a közelben látott. Ez vezette a rendőröket a hét végén a kirkwoodi Michael Devlin lakásához, ahol meglepetésükre nemcsak Bent, hanem a közeli Richwoodsból 2002 októberében eltűnt tizenöt éves Shawn Hornbecket is megtalálták. Elrablójukat, egy helyi pizzéria 41 éves vezetőjét őrizetbe vették – adta hírül a CNN.
A gyerekeket nem viselte meg a kaland, nyugodtan jelentek meg a szombaton megtartott sajtókonferencián. Miután családjukkal találkoztak, egyikük azonnal egy hamburgert kért, a másik leült a számítógépéhez játszani. Arról, hogy mi történt velük Devlinnél, nem beszéltek. Shawn Hornbeck mostohaapja elmondta: sosem adták fel a reményt, hogy a fiút megtalálják. A szülők az eltűnésekor otthagyták munkahelyüket, és minden megtakarított pénzüket egy alapítványba fektették, amely az eltűnt gyerekek szüleinek igyekezett segítséget nyújtani, és lelket önteni beléjük.
Devlin szomszédai hitetlenkedve fogadták a hírt, hogy a férfi gyerekeket tartott fogságban – írta a BBC. Egyikük az idősebbikkel találkozott is, amikor egyszer átment a lakásba vízvezetéket szerelni, de azt hitte, Devlin a fiával él itt. Semmi nem utalt arra, hogy rejtegetné a gyereket a világ elől, függöny sem volt az ablakon. A gyermekrabló még nem tett vallomást, és egymillió dollár óvadékot kellene letennie ahhoz, hogy szabadlábon védekezhessen.

Galambos Lajos lenyúlt félmilliója sokkolta az országot