Összesen négyen vesztették életüket az olasz hatóságok tegnapi közleménye szerint a hétfőn, Szicília partjainál, Messina közelében történt hajókatasztrófában. Mint megírtuk, az első híradások arról számoltak be, hogy a kompként működő, Segesta nevű szárnyashajó és konténerszállító ütközésekor ketten vesztették életüket, hatvanan pedig megsérültek. Azóta kiderült: a teherjármű megsemmisítette a fedélzetén százötven utassal közlekedő komp hídját, amelyen a vízi jármű kapitánya, továbbá a legénység három tagja vesztette életét – írta az ANSA hírügynökség. A szerencsétlenségben nyolcvannyolcan sérültek meg, közülük hét utas állapota súlyos. A sebesülteket a 3,2 kilométer széles Messinai-szoros partjainál lévő kórházakban ápolják. Ketten az olasz vasúttársaság üzemeltette Segesta nevű utasszállító roncsai közé szorultak, és többszörös töréseket szenvedtek.
Az AFP hírügynökség fényképein jól látszik, hogy az antiguai felségjel alatt hajózó, Susan Borchard nevű teherjármű hatalmas léket vágott a szárnyashajó testében. Az ütközés után az utasok közt pánik tört ki, többen a vízbe vetették magukat, attól tartva, hogy a komp elsüllyed, illetve amiért a baleset után tűz ütött ki az utasszállítón. Néhányan égési sérüléseket szenvedtek. Az olasz RAI televízió tudósítója úgy tudja, a szerencsétlenségért a konténerhajó kapitánya a felelős, aki keresztezte a komp útját. Ettől függetlenül nem lehet pontosan tudni, mi okozta a tragédiát a zsúfolt vízi útvonalon. Egymással párhuzamosan a területileg illetékes ügyészség és az olasz közlekedési minisztérium is vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Nehéz helyzetbe került az egyik legnépszerűbb TikTok-sztár