Január elsején vette át a Médialog a napilap-kézbesítést a Magyar Postától. Az állami vállalattól kapott címlista viszont nem volt megfelelő – Lengyel ezzel magyarázta az eltelt hét problémáit. A cég elnöke ugyanakkor ígéretet tett: a Médialog az előfizetők által elszenvedett kellemetlenségeket kárpótolva árkompenzációt ad valamennyi érintettnek. Hozzátette: az árkompenzáció részleteit az előfizetői igények figyelembevételével, a kiadókkal egyeztetve a napokban dolgozzák ki. – Nyolc-tízezer ügyfél nem kapja meg egyáltalán újságját, vagy csak késéssel jut a megrendelt laphoz. Kilencven százalékuk a 240 ezer napilapos ügyfél közül kerül ki, az összes előfizető száma 800 ezer. Ez a hibaarány 4,5-5 százalék – hangsúlyozta Lengyel László. Rajos Éva, a Népszavát kiadó Editorial Kft. ügyvezető igazgatója közölte: hétfőn annyival romlott a helyzet a múlt héthez viszonyítva, hogy olyanok sem kaptak újságot, akik előzőleg igen. Bujáki Iván, a Ringier Kiadó Kft. terjesztési igazgatója azt mondta: javult az előfizetői szolgáltatás, de ez még mindig nem éri el a kiadó által elvárt minőséget.
Kövesdi László, a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. lapigazgatója kifejtette: hétfőn a helyzet nem javult. Várják a Médialog magyarázatát. – A cég azt ígérte, hogy tegnapra már a normálisnak nevezhető hibahatáron belülre szorítják az arányt – emlékeztetett.

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek