Nem nyomoznak Gergényi ellen

Bűncselekmény hiányára hivatkozva megszüntették az egyik nyomozást Gergényi Péter ellen – tudta meg lapunk. A Budapesti Nyomozó Főügyészség a héten gyanúsítottá nyilvánít néhány rendőrt, akik október 23-án bántalmazták a tüntetőket.

2007. 01. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Információnk szerint a rendőrök ellen bántalmazás miatt indult 170 büntetőeljárás közül néhány hamarosan sikerre vezet: több rendőrt még a héten gyanúsítottá nyilvánít a Budapesti Nyomozó Főügyészség. A gyanúok: bántalmazás hivatalos eljárásban. Az ügyek felderítését, mint ismeretes, rendkívüli módon megnehezíti, hogy – az országos főkapitány rendelkezése alapján – Gergényi Péter fővárosi rendőrfőkapitány október 23-án felmentést adott a rendőröknek az azonosító jelvény viselése alól.
A rendőrfőkapitány ellen korábban Révész Máriusz, az ’56-os ünnepség után brutálisan megvert fideszes képviselő éppen azért tett feljelentést, mert a rendőrök október 23-án nem viseltek azonosító jelvényt. A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Lőrincz Edina ügyész lapunknak azt mondta: az egyéb körülmények mellett a főkapitány esetleges személyes felelősségét is vizsgálják, de Gergényi nem gyanúsítottja az ügynek. Ebben az eljárásban jelenleg a bizonyítékok összegyűjtését és elemzését végzik.
*
Egy másik ügyben viszont megszüntették a nyomozást Gergényi Péter ellen. Korábban az elöljárói gondoskodás elmulasztása miatt érkezett feljelentés a Budapesti Katonai Ügyészséghez. A feljelentő szerint Gergényi Péter azzal sértette meg elöljárói kötelezettségét, hogy szeptember 18-án éjjel a tévészékház ostrománál „kilátástalan helyzetbe hozta a rendőröket. Nem tett meg mindent azért, hogy a vízágyú bevetése megfelelően történjék és hatékony legyen. A személyzet tagjait végül a székházat ostromló tüntetők mentették ki a vízágyúból, és újságírók menekítették biztonságos helyre.” – Gergényi Péter nem követett el olyan mulasztást, amely törvénybe ütközött volna, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában szüntettük meg” – közölte lapunkkal Hegedűs Antal ezredes, a Budapesti Katonai Ügyészség helyettes vezetője. Tájékoztatása szerint más parancsnok ellen sem folytatnak eljárást.
Lapunk arról is értesült, hogy még tart az a vizsgálat, amely öt-hat fegyőrrel szemben indult. Ők – a feljelentés szerint – a Budapesti Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársaként embertelen bánásmódot tanúsítottak az október 23-i utcai események kapcsán előzetes letartóztatásba helyezett emberekkel. Hegedűs Antal ezredes szerint ezekben az ügyekben várhatóan még ebben a hónapban befejezik a nyomozást.

Fogdába zárnák a békés tüntetőket is. Nem nézi jó szemmel a kormány, hogy a bíróságok nagy többségben felmentették azokat a be nem jelentett tüntetésen részt vevő demonstrálókat vagy bámészkodókat, akiket korábban a rendőrség napokra is fogdába zárt. A jövőben ugyanis őket is elítélhetik, ha a parlament elfogadja az igazságügyi tárcánál készülő, a szabálysértési törvény módosítására vonatkozó javaslatot. Kondorosi Ferenc igazságügyi államtitkár a Magyar Rádiónak azt mondta: jelenleg csak a be nem jelentett tüntetés szervezői büntethetők, a békés résztvevők nem, mert a jelenlét önmagában ilyen rendezvényeken nem minősül bűncselekménynek vagy szabálysértésnek. Kondorosi Ferenc szerint a szakminisztérium még tavasszal a kormány, illetve a Ház elé terjeszti azon javaslatát, amely alapján a rendőri intézkedésnek – felszólításnak – való ellenszegülést önmagában szabálysértésként határoznák meg. Így a békés emberekkel szembeni kényszerítő eszköz alkalmazása, vagyis az oszlatás helyett előállíthatnák a tüntetőt. Ez az államtitkár szerint humánusabb megoldás lenne. (P. G.)

Toroczkai tüntetéssorozatot szervez. Minden megyeszékhelyen tüntetéseket szervez a Mi magunk nevű új szervezet március 15-én, főképp a szocialisták és a szabad demokraták székházai előtt. Toroczkai László elnök, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt vezetője tegnap úgy fogalmazott: céljuk, hogy a több milliárd forintért felfegyverkező rendőrséget megosszák, ne tudja erőit egy helyre összpontosítani. – Meg akarjuk akadályozni, hogy az ünneptől félő hatalom tavaly október 23-hoz hasonlóan vérbe fojtsa a megemlékező és tiltakozó tömegeket – hangsúlyozta Toroczkai László. A Kossuth téri demonstrációsorozat egyik szervezőjeként is ismert Toroczkai azt is elmondta, hogy szinte hetente megbírságolja valamelyik hatóság. Először negyvenezer forintos bírságra ítélték a szervezőt, amiért a szeptember 17-i MTV-ostrom előtt a Kossuth térről átvezette a demonstrálókat a Szabadság térre. Folyamatban van egy másik eljárás is, amelyben a televízió székházánál keletkezett mintegy tízmillió forintos kár megtérítését követelik. Legutóbb a győri – most kapta kézhez az előző MSZP-s vezetésű helyhatóság szeptemberben megindított eljárását – önkormányzat egyik ügyosztálya kérte meg, hogy nevezze meg, vagyis adja fel azokat a vármegyéseket, akiket majd megbírságolhatnak nem engedélyezett közterületi plakátolás miatt. (P. G.)

vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.