Jelentősen csökkentette a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. tőkéjét a társaság főtulajdonosa. A részvények 75 százalékát mínusz egy szavazatot birtokló BUD Holding Vagyonkezelő Zrt. közgyűlésének döntése szerint több mint 484,6 milliárd forinttal, 20 millió forintra csökkent a jegyzett tőke. A Napi Gazdaság beszámolója alapján mindez az ebben a hónapban esedékes tulajdonosváltással függ össze, a BA 2005 decemberében eladott részvénycsomagját ugyanis a német Hochtief által vezetett konzorcium vásárolja meg. A magyar állam által értékesített részvénycsomagot – egyben a repülőtér üzemeltetésének 75 éves jogát – a British Airport Authority Ltd. vásárolta meg 464,5 milliárd forintért, ám az angol társaságot idén nyáron a spanyol Ferrovial nevű építőipari csoport vette meg. Az új tulajdonos viszont megválik a brit repülőtereken kívüli érdekeltségeitől, így kerül a BA a Hochtief konzorciumához, amely az ÁPV Zrt. pályázatán második volt. Mivel a BA többségi tulajdonának továbbértékesítéséhez hozzájárultak az államot képviselő ÁPV és a Pénzügyminisztérium vezetői, az erről szóló tárgyalások októberben kezdődtek meg. A Hochtiefnak a privatizációs szerződésben foglaltak szerint kell vállalnia a munkavállalók foglalkoztatását és a fejlesztéseket.

Csattanós választ kapott az ellenzéki politikus Orbán Viktortól