Új olcsó légitársaság kezdte meg működését Malajziában: az AirAsia X a környező országok kiszolgálása mellett hoszszabb távra is repül, egyebek mellett európai nagyvárosokat is felvett a célállomások közé. Ezek a járatok várhatóan júliusban indulnak.
A légitársaság szoros együttműködést tervez az ugyancsak olcsó jegyű AirAsiával, amelynek ugyanaz a Tony Fernandes a tulajdonosa, mint az új társaságnak, s amely már most a térség legnagyobb fapados cége. Fernandesnek az a nem titkolt célja, hogy hét éven belül az AirAsia – amit 2001-ben mentett meg az új tulajdonos az összeomlástól – a világ legnagyobb légivállalata legyen. Az AirAsia X azonban külföldre is tekint, nemcsak belföldi partnerével, hanem valamelyik brit vállalattal, vagy a Virgin Atlantic vagy az Easyjet céggel is tervez együttműködést.
Ide tartozik, hogy a bécsi székhelyű SkyEurope kelet-közép-európai olcsó jegyes légitársaság tavaly 48,4 százalékkal növelte forgalmát az előző évhez képest, s összesen 2,74 millió utast szállított. A kihasználtsági mutató 0,7 százalékponttal, 77,5 százalékra emelkedett – közölték a cégnél pénteken. A társaság vezetése arra számít, hogy a cég pénzforgalmi egyenlege az idén, az üzemi mérlege jövőre lehet pozitív az eddigi veszteségek után, amit a jelentős fejlesztések okoztak.

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek