Az én véleményem az, hogy meg kellene szüntetni – ezt Kuncze Gábor mondta tegnap a 13. havi nyugdíjról. Az SZDSZ elnöke az MTV Nap-kelte című műsorában másik két megoldást is felvázolt. Az egyik szerint úgy szüntetnék meg a 13. havi ellátást, hogy beépítenék azok juttatásába, akik eddig is kapták, a jövőben pedig már új tizenharmadik havit nem állapítanának meg. A másik variáció lényege, hogy bizonyos nyugdíjöszszegig járna a tizenkét havi ellátás feletti összeg, ezen túlmenően pedig megszüntetnék azt. Kuncze ez utóbbit találná célszerűbbnek, hiszen – mint fogalmazott – a 13. havi nyugdíjat a kisnyugdíjasok támogatására vezették be, s inkább azoknak segítene, akik 60 ezer forinthoz jutnak havonta, nem pedig azoknak, akik 160 ezer forinthoz.
A kormány, illetve a szocialista képviselőcsoport nem tervezi a 13. havi nyugdíj megszüntetését vagy átalakítását – ezt Csákabonyi Balázs, az MSZP képviselője tette egyértelművé Kuncze kijelentése hallatán. – A plusz egyhavi juttatás olyan szerzett joga a magyar nyugdíjasoknak, amelyet sem csorbítani, sem megszüntetni nem szabad és nem lehet – adott nyomatékot szavainak a szocialista politikus.
*
Arra a javaslatra, amely szerint a tizenharmadik hónap juttatása csak bizonyos nyugdíjösszeg alatt járna, Csákabonyi azt mondta: igazságtalan és a biztosítási elvvel homlokegyenest ellentétes lenne, ha jogtalan előnyben részesülnének azok, akik kevesebb szolgálati idővel rendelkeznek és kevesebb járulékot fizettek be.
Iván László fideszes országgyűlési képviselő szerint Kuncze Gábor kijelentése azt sejteti, hogy az „alamizsna-szociálpolitikát” folytató kormány újabb brutális támadást indít a nyugdíjasok ellen. – Ezzel pont a legnehezebben élő réteget támadta a szabad demokraták elnöke – véli Iván László. Rámutatott, ha ez a hibás politika folytatódik, valóban finanszírozhatatlanná válik a 13. havi ellátás. Ha ugyanis megvalósulna Kuncze javaslata, és megszűnne ez a juttatás, az 2008 után azt jelentené, hogy már a tizenkettedik hónapra sem kapnának nyugdíjat az érintettek. Akik ugyanis 2008-ban vonulnak vissza, azok egy egész havi juttatással kapnak kisebb induló összeget a „reform” miatt, s ha még ebből elveszik a 13. havi nyugellátást is, az már kéthavi pénznek felel meg. – Felháborító, hogy a súlyos deficitet termelő kormánypolitika a nyugdíjasokra helyezi át a terheket – kelt ki magából a képviselő. Hozzátette, elfogadhatatlan az is, ha csak differenciálásra kerülne sor a tizenharmadik havi nyugdíj kérdésében, mert az megosztaná az időseket. Szerinte csak szakmailag átgondolt koncepció kidolgozásával lenne tartható a nyugdíjak finanszírozhatósága.
Dávid Ibolya MDF-elnöke Kuncze szavait kommentálva úgy fogalmazott: „ezt csak provokációnak tudom minősíteni”. A KDNP szóvivője úgy gondolja, azzal, hogy Kuncze a nyugdíjasok zsebében kíván turkálni, azt éri el, hogy állandó szorongásban, a holnaptól való rettegésben élik le hátralévő életüket. Halász Zsuzsa szerint a kormánypártok összevissza beszélnek a 13. havi ellátásról. – Ez a vagy igen vagy nem, vagy elvesznek vagy nem politika arra jó, hogy senki ne tervezhessen előre – emelte ki, utalva arra, hogy az utóbbi időben több egymásnak ellentmondó nyilatkozat született a kérdésről a kormánykoalíció részéről.
A 13. havi nyugdíj megszüntetése először a konvergenciaprogram kidolgozásakor vetődött fel, méghozzá úgy, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bátorságára hivatkozva elvetette a juttatás megszüntetését. Nemrég még Csákabonyi Balázs azt mondta: a demográfiai változások miatt finanszírozhatatlanná válhat a plusz egyhavi pénz és Korózs Lajos, az Idősügyi Tanács MSZP-s titkára is a megszüntetés lehetőségéről beszélt. Ezeknek ellentmondott aztán a kormányszóvivő, aki közölte, nem szerepel a kormányzati tervek között a juttatás megszüntetése.
A nyugdíjasok további terhelését mindeközben már a kormányhoz közel álló Népszabadság is pedzegeti. Tegnapi írásukban a hatvanöt éven felüliek ingyenes utazásáról azt fejtegetik: „Az idősek ingyenes utazása politikai ajándék. Az adófizetőknek ugyanis meglehetősen nehéz volna megmagyarázni, milyen társadalmi, szociális érdek fűződik az ingyenesség fenntartásához.”

Lebukás! Illegális listát készítettek Magyar Péterék a Tisza Párthoz jelentkezőkről